Translate

2017. március 19., vasárnap

Katerina Forest: A bögöly



A lovaglás iránti hódolata hamar véget ért, elég volt hozzá egy hatalmas esés. Meghallotta, hogy ott dolgozik lovászként egy falubelije, őt kérte meg, hogy tanítsa, hogyan kell a lóval bánni.
      – Mit kell azon tanulni, ismerkedj meg vele, ülj a hátára és indulás! Csak egyre vigyázz, a ló érezze, hogy a kezedben van a gyeplő, mert ha megérzi, hogy félsz, nem tudod irányítani.
Több napon keresztül lovagolt egy nyugodt természetű herélt lovon. Fenéknek hívták. Míg ő a munkáját végezte a tanyán, legelészett, bóklászolt a ló a mezőn. Nóri megbízott benne, nem félt a hátán. Vett magának szalmakalapot, bő ujjú blúzához az elmaradhatatlan nadrág dukált, tetejébe még egy könnyű bőrcsizmát is beszerzett, hogy teljessé tegye az imását. Mikor átkocogott a kilenclyukú hídon, még fényképezték is az autókból. Ő is tudta, hogy vonzó megjelenését a ló még jobban feldobta.
      De egy nap ráfázott a nagy bizalomra. Pedig az a nap is olyan volt, mint a többi, egyhangú, csendes és nyugodt. Hazafelé tartott, a nap erősen sütött, szinte szédülni lehetett tőle. A mező felett rengeteg apró légy zümmögött, kabócák ugráltak szét előttük a száradó fű között, egy rétisas körözve kísérte fentről az útját, kíváncsisága nem akart elmúlni. Talán nem is őket figyelte, hanem a ló dobogása miatt keletkezett zajtól menekülő ürgét, pockot leste. Nóri elmerengett a délibáb rezgésében, ami csodálatos hullámot vetett a puszta felett, szinte kísértetiesen remegve, mintha egy távoli dimenzió átjáró kapuja készülne kinyílni éppen abban a pillanatban. Elmerült a gondolataiban. Rosszkor…  mert üldözőbe vette őket egy jól megtermett bögöly. 
Először a ló marjába harapott, Fenék akkor csak megrázta magát. A bögöly vérre szomjazott, egyre többször támadott, amit a ló már nem tolerált, hirtelen hátsó lábaival kirúgott olyan erővel, hogy Nóri átrepült a fején keresztül a földre.  Úgy érezte, minden csontja eltört. Nem mozdult jó darabig, csak feküdt a zsombékos fű között.
A ló nem ment el  mellőle, harapdálta a fűcsomókat körülötte. Szöszmötölt. Nóri nagy nehezen felállt, szétnézett, de körülötte kilométerekre senkit sem látott, a lábai remegtek a sokkhatástól.
       –" Ne érezze a ló, hogy félsz"– jutott eszébe az intelem. Nem ült fel a ló hátára. Félt. Félt attól, hogy a ló is megérzi, pedig vágyott a hátára, mert a lépés is fájdalmas volt számára. – Egy bögöly, egy parányi repülő szörnyeteg a földre dobott…– míg vánszorgott, azon meditált, milyen okosan van megteremtve a földi élet. Nem kell ahhoz erő és nagyság, hogy győzzön valaki,–  Itt van ez a szemtelen légy, milyen fegyvere van… közben a Mátai hídhoz közeledtek, már látta a kőhidat, erőt vett magán, mégis felült Fenék hátára.
 A ló prüszkölt, rángatta a fejét és vágtába kezdett. Nóri  büszkesége, hogy mit mondanak, ha gyalog megy vissza, nem nyomta el a teste üzenetét, a félelmet.
A hídra érve sem lassított a ló, egy autó dudált rá, kiabált is a sofőr valamit, de ők már lent voltak a mátai úton. Nóri görcsösen fogta a gyeplőt, csak arra ügyelt, hogy megint le ne dobja a ló. A ló meg vitte haza, ismerte az utat, ismerte az istállót ahova be kellett térnie. Szerencsére  gyorsan hajolt az istálló ajtóban, a ló ugyanis a  jászolig meg sem állt. Ott végre megállt, megrázta a sörényét, pihent. Ő meg mint a szobor feküdt rajta meg se mert mozdulni. Mikor észrevették, siettek hozzá kíváncsian, kérdezgették…  ketten szedték le a lóról.

      – Mi történt? – néztek rá furcsán.
       – Egy bögöly – nyögte ki morcosan, ment a motorjához, hogy tűnjön el gyorsan onnan, ne lássa, hogy mindenki  rajta derül. Amikor elment a karám mellett a motort tolva, egy fiatal csikó kivihogott rá, majd csak úgy, leharapta a fejéről a szalmakalapot.– Na, még ez hiányzott, mi lesz a harmadik mára? – mérgelődött, és berúgta a Danúviát.