Translate

2017. március 16., csütörtök

Katerina Forest: A szegénység bilincsében



 Nóri bizonyítványa kitűnő lett, ezzel együtt álomvilágot teremtett magának, ő nem lesz rabszolga, festőművész akar lenni, vagy író.
Mikor a pályaválasztás ideje eljött, házhoz ment a tanár. - Mari néném, adják képzőművészetibe a gyereket, Isten adta tehetsége van!- kérlelte az anyját sokáig, de hiába volt minden erőfeszítése, mert az nem állt kötélnek.
- No, azt már nem, oda csak latrok járnak, meg rossz vérűek - volt az anyja válasza. Így lett mezőgazdász végül, oda elengedte. Nóri beletörődött, mindegy volt már neki, csak engedjék tanulni, beleegyezett a gazdász iskolába.
Mikor felszállt a két vagonból álló piros csühögőre, ami a szomszéd városból indult, nagyon félt. Soha nem utazott egyedül addig. Vele csak a házukból a szegénység ment, az végig a barátja is maradt, soha nem hagyta magára.
Olyan volt számára az idegen város az idegen iskola, mintha elvarázsolt világba ért volna. Szinte szédült a sok élménytől, néha rettenetesen magányosan félelembe élte át a napokat. Lassan nyitott a közösség felé, mindig kisebb rendűnek érezte magát a többivel szemben.  
 A középiskolában sok volt a fiú, mezőgazdász nem sok lány akart lenni. Mégse lett udvarlója, hiába volt szép lány. Szegénységét különcködéssel leplezte, nagyvonalúan hárított, közben irigyelte a többit, akik önfeledten élték át a fiatal éveiket. Már ott az iskolában, az osztályban szerelmek szövődtek, enyelegtek órán, szünetben. Úgy tett, mint aki észre se veszi.
 Második éves volt, mikor egy tízpercben rábírták a lányvécében, szívja el élete első cigarettáját. Negyven éven át szívta ezután. 
Erős testalkatú igazi paraszt kislány volt, a kedvenc sportja talán ezért is, a súlydobás lett. Csábítgatták a többiek, akik kardvívásra jártak be a városba, járjon ő is velük, csak meg kell vennie a vívó felszerelést. Sokáig gondolkodott, de az örökös unszolásra megírta végül az anyjának, hogy szeretné ezt a sportot elkezdeni. Pár napon belül megérkezett a pénz rá. Egy napra rá egy levél is utána érkezett, az anyja ákombákom írásával. Szegény öt eleminél kivált az iskolából, ez miatt az írása sose vált tökéletessé. De még így is ő volt a tanult ember, az apja csak a nevét tudta leírni, olvasni meg nem is tudott. Az anyja szűkszavúan pár sort írt
- Édes leányom, bizonyára nagyon fontos neked ez a kard, apád az összes pénzünket feladta rá, nehogy megszóljanak, hogy te nem tudod megvenni. Anyád.
 Mikor olvasta a levelet, látta maga előtt a két öreg szülőjét, ahogy vitatkoznak a vívókardon, látta a jó szívű apját, aki olyan könnyen elsírta magát, ha megérintette szívét egy- egy érzelem. Nóri bármit kérhetett tőle, mindent megpróbált megadni neki.  Rádöbbent, hogy egyik szülője az egész havi nyugdíját elküldte a hóbortja miatt.
Becsomagolta a pénzt, jól eltette, mikor ment haza, visszavitte. Az anyja nézett rá, majd elmosolyogta magát. - Apád döntött így, azt akarja, hogy legalább ti ketten a bátyáddal tanult emberek legyetek A többit nem tudtuk taníttatni sajnos. Kérted, ő azt mondta biztos szükséges.
Nóri tudta, hogy így volt, soha nem kért ezután semmit, ha kapott, megköszönte, ha nem, hallgatott.
A középiskolában zajlott az élet, megtanult mindent, nem félt már semmitől.  Furcsa volt a gépi fejés a gazdaságban, ő csak kézzel tudott fejni tehenet, de a műszaki dolgok, géptan is tantárgyuk volt, lassan megértett mindent.

 A barátját, a szegénységet néha sikerült maga mögé szorítani, így tudott kitűnni a többi közül sokszor, akarattal, bátorsággal. Első volt még a fiúk közt is, aki először traktorba mert ülni egyedül. Lett is belőle kalamajka, mivel egy több funkciós RS-09-es gépet választott. Elindulni eltudott, csak megállni nem. A tanár a mezőn futott utána az osztállyal együtt. Megpróbálták túlkiabálni a traktor zaját, hogy meg tudjon állni. A traktor önálló életre kelt, a hidraulika emelte elől a karokat, villákat. Idegességében azzal nem is foglalkozott, hogy le lehetne venni a lábát a gázpedálról.
 Aztán mégis elért hozzá egypár hangfoszlány - Menj a kazalra, a kazalra! - megértette, belandolt a szalmakazalba. A traktor motyogott egy darabig, aztán lefulladt. Akkor jött rá, hogy a bátorság nem elég önmagában, hogy véghezvigyen egy feladatot.
Mindig éhes volt, mint általában a kamaszok, ezért ő is megtanulta, hogy az ebédlő bejáratánál kitett kenyér ne csak tálcára kerüljön a zsebébe is. Sokszor bajba is keveredett az örökös éhsége miatt. Egyszer a Gyakorló Gazdaságban is szorult helyzetbe került, mikor kilógtak este hagymáért a földre,hogy legyen a zsíros kenyér mellett. A tanyagazdáék észrevették az árnyakat a fák között, elindultak megnézni mit láttak. Csak az istálló felé tudtak visszamenekülni, hogy le ne bukjanak. Mikor hallották a hangokat, beugrottak a tehenek elé a jászolba.
- Hol vagytok, mihasznák? - hallották a tanyagazda hangját, de nem találta meg őket, ott kushadtak a szénában, akkor már ijedten, mivel a tehén érdes nyelvével vagy nyalta a csupasz karjukat, vagy böködte őket a szarvukkal. Örültek, hogy sérülés nélkül ágyba keveredtek az nap éjszaka.
Megszerette az iskolát, de nem engedett az álmaiból, soha nem állt le az alkotásról, csak papír és ceruza kellett hozzá,s már az ujjai alatt életre is  kelt az élettelen. A szeme olyan volt, mint egy fényképezőgép, belül bevillant a vaku és rögzült a kép.
 Emlékezetből rajzolt néha karikatúrákat. Ez lett a legnépszerűbb, mert tanárok is célponttá váltak. A legnépszerűbb alkotása az öreg matektanárnő lett, akiről azt suttogták, hogy apáca volt. Nem adott szegény a külsőségekre, sokszor jelent meg az órán, pacuhán. Legjobb öltözködési stílusa már hagyománnyá avanzsált, a köpeny gombolása, vagy lejjebb egy lyukkal, vagy feljebb. Na, ezt dobta még fel, ha pluszban még a kombiné is kikukucskált a köpenye alatt. Nóri megörökítette ezt is, olyan sikerrel, hogy óra előtt a nagy röhögést nem tudták abbahagyni a többiek.
Nem vették észre, hogy bement az óraadó tanár. Ott állt a pukkadozó tinédzserek mögött, nézte ő is Nóri remekműveit. Mikor észrevették még az ütő is megállt a fali órán, olyan csend lett. Komoly arccal nyúlt a rajzokért, vitte a tanáriba. A mappában minden tanárról volt karikatúra, még az Igazgatóról is.
   Mikor hívatták az Igazgatóhoz Nórit, nagyon félt, nem tudta mi vár rá. Ott álldogált a folyosón, nagy sokára szóltak csak, hogy bemehet. Az ajtón belépve meglepetten látta, hogy alig tudták leradírozni az arcukról a nevetést a benn lévők. Az Igazgató, nagydarab délceg ember volt, szép kackiás bajusszal. Nóri állt előtte, mint a szobor. Az meg felállt, odament hozzá, mutatta a rajzokat.
- Ezek a Te műveid, nagylány? - kérdezte, de nem volt harag az arcán.
- Igen, bocsánat érte, nem rajzolok többet - mondta sírva, már akkor az is eszébe jutott, ki is rúghatják érte, ha kirúgják mi lesz otthon, mit gondol róla az apja, az anyja, hogy nem tudja megbecsülni magát egy középiskolában.
- Dehogynem rajzolsz, majd gondoskodunk róla, hogy ne unatkozz, csak bennünket kímélj! - mondta nevetve a férfi.
Attól kezdve mindig volt min dolgoznia, szemléltető eszközökről, növényekről, bármiről kértek tőle alkotásokat, utolsó évben a tablót is ő tervezte.
A szerelem szele néha őt is elérte, de mindig csúf vereséget szenvedett a közelében. Nem volt könnyű dolga a szerelemnek  Nórival. A szegénység olyan volt rajta, mint a bilincs. Egyszer mégis igent mondott, bálba hívta egy fiú. De Nóri nem ért oda a megbeszélt helyre.
 Öltözködött pedig, készülődött, nagyon vágyott menni, a fiú is tetszett neki. De mikor rájött, hogy minden nejlon harisnyája lyukas, kétségbeesett. Mégis kísérletezett, ha ráhúzza egyiket a másikra, talán eltakarja egyik a másik szakadását. Nem jött össze neki, sírva feküdt le este. Míg álomba ringatta magát megfogadta, kitör ebből a nyomorult szegénységből.
A harmadik évben érte utol az első szerelem. Egy fiú kezdte a műhelye ablakából figyelni, majd egy nap már kinn várta az utcán. Nóri mellé szegődött a hazafelé vezető úton, bemutatkozás után elárulta neki, milyen régen várja mindennap, hogy mikor megy el az ablaka alatt. Nórinak tetszett a hódolat, ő is észrevette akkor már rég, a fiú árnyékát az ablakban.