Translate

2017. április 6., csütörtök

Katerina Forest: Hol vagy Isten?



Átsiklott a szél a mező felett, kicsit
forgott, dülöngött, mint a részeg,
a szőkére  festett cigánybúzáknak
megborzolta, megtépdeste  bóbitáit.

Pasztell színekben játszott a fény,
a vadszőlő bíborban égett,
zizegve hullatta levelét a lomb,
homályos ködben ült a távoli domb.

Szép ez az ősz, lassul az idő,
pihenni készül a föld. Takarót
fon a pók, odúját béleli sok kis
téli alvó. Csak én nem készülök.

Pedig vágyom a pihenést, azt a régi,
téli estét, csendes magányt, melegét
a tűznek, hópihéket az ablakom
peremén, várom mindig az újév kezdetét.

De most bennem remeg a csend, a szél
félelmet hoz, messziről érzem hidegét,
csattogását,  egyre közelít a tél, viharmadár
száll felém, szárnyától sötét lesz az ég.

Valahol messze tőlem, gyermekek sírnak
szétrombolt házfalak közt, rongyokban alszanak.
Pislákoló gyertyacsonkon a láng hajlik, táncol.
Reszket fenn a hold, az éj nem hoz holnapot.

Hol vagy Isten? Aki mindent lát, kezed
miért nem emeled, hogy ne tovább!
Miért engeded ezt a becstelen orgiát,
a kéjtől dagadó szadista önimádó múmiák
halotti táncát? Miért engeded?

Isten, takard ki arcod, mutasd magad!
Ki vagy Te, hogy hozzád fordul minden jajszó,
könyörgés, hála, miért Te vagy a Megváltó?

Már látom a fényt, és látlak téged is,
látom selyemfényű ruhád, min ott ragyog a Hit,
az Alázat, bíborpalást válladon a Szeretet,
lábad nyomán életre kel a Természet.