Translate

2017. április 7., péntek

Katerina Forest: Kilakoltatás



A végzés tegnap jött. Lassan bontotta, a boríték
zörgött, reszkető keze alatt. Szédült… vegyél mély
levegőt… mondogatta, közben olvasta halálos ítéletét.
Csak ült, mint a szobor, a szó a fájdalomtól megfagyott.
- Anya mi baj? Görbült a gyermek szája, ijedten nézte
anyja fakó szemét. Ő csak mosolygott, - Semmi fiam,
 semmi. Csak jött egy levél. Azt írják, holnapra pakoljunk,
elkel hagyni a házunk. - Hová megyünk?- sírt csendben a fia.
- Nem tudom, valahová. Isten majd megsegít.

Reggel csomagolt… lassan, vánszorogva. Régi fényképek,
 bögrék, emlékek, minden dobozban. Már nem sírt, szeme
 száraz kút. Az ajtóba emberek, mogorvák, csendesek.
A bútorok a székek, az emlékek, a ház előtt a porban.
 A ház ajtaja zárult. A fiú anyjára könyörögve néz.- Becsaptál
engem, nincs is Isten! Ha volna, itt lenne, a bácsikat elkergetné!
Az anya háta meggörnyedt a szégyen terhe alatt, halkan szólt,
könnye kicsordult. - Van Isten fiam, csak messze jár, onnan ide nem lát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése