Translate

2017. május 13., szombat

Katerina Forest :Legyen vége a szerepjátéknak kis időre 89. rész.


A hajnali pára még ott hasalt a tanya körül, mikor Sára már kint volt a tornácon, kezében egy bögre, gőzölgő kávéval. Az elmúlt éjszakán filózgatott, milyen furcsa, hogy itt vannak a barátai. Mindnyájan eljöttek, ahogy megígérték. Aztán azon is, hogy milyen jól érezték magukat az este folyamán, milyen türelemmel alkalmazkodtak hozzájuk is, a gyerekekhez is. Még a keresztanyja is megbékélt velük.
– Nem olyan finnyásak ezek, mint amilyennek gondoltam őket – állapította meg, mikor nyugovóra tért este a szobájába, miután az utolsó keresztet is magára dobálta az esti ima után.
És itt van Zalán. Félve figyelte egész este, mert kicsit megint többet ivott a kelleténél, de szemlátomást nem bánatában ivott, végig jó volt a hangulata. De az alkohol most nem vitt sértő szókat a szájára, mintha nem történt volna köztük előtte semmi, nem tett kétértelmű megjegyzéseket a társaság előtt. Egyszer azért odament hozzá, akkor is csak azzal az indokkal, hogy megdicsérje a gyerekeket. Igaz akkor élcelődve megkérdezte tőle:– Nem hiányzik e a kotlóshoz a kakas?
Sára emlékezett rá, mit mondott Róza, mennyire Benjamin pártjára állt Zalán, mikor megpróbálta a férfit megalázni a barátai előtt. Így hát nem vette kétértelmű célzásnak.
– Hiányzik nagyon, de egyszer majd csak iderepül közénk. Kivárjuk türelmesen – válaszolt vissza dokinak.– Róza, na meg Zoli.– Úgy gondolta nagyon ráérzett a két szingli lelkére. Még nem látta tisztán mi alakul köztük, de észrevehetően alakulgat valami. Igaz Róza este hamar lefeküdt, hamarabb, mint a többiek. Azok még éjfélkor vihorásztak a nagy konyhában, mert beüldözte őket a házba az éjszaka hűvös levegője.
Hirtelen felfigyelt a traktorzúgásra, később már látta is, ahogy befordult a dűlőúton az árokásó gép. Mögötte ott haladt Zoli terepjáróval. Látta, hogy leálltak a föld végén és kiszálltak a járművekből. Letette a bögrét a párkányra, úgy döntött, míg János nem érkezik meg a tanyára, odamegy hozzájuk.
Mikor közelebb ért észrevette Zoli rossz hangulatát. Nagyon komoly hangnemben beszélt a traktorossal. Mikor meglátta Sárát intett felé.
– Mi elkezdjük az árkokat kiásni a kijelölés mentén, remélem lesz segítség délfelé, a házból is – mondta morcosan, a hangjából kiérezhető gúnnyal.
– Szólok nekik, jönni fognak, nagyon korán jöttetek.
Amikor a traktoros beült a gépbe Sára odalépett Zolihoz
– Mi a baj? Nagyon bal lábbal keltél ma reggel.
– Nem sokat aludtam… a te barátnőd egy boszorkány azt tudod, csak egy rossz vesszőseprő kéne a lába közé, akkor egész nap felettünk repdeshetne. Egy vijjogó vörös banya.
– Jaj, ez a Róza, mit csinált már megint? Hidd el nekem nagyon rendes lány. A bankár szakmában is a legügyesebb… lehet csak az a baj vele, hogy nemrég nagyot csalódott… tudod, egy komoly kapcsolatból lépett ki. Teljesen maga alatt volt miatta az utóbbi időben, pedig pont ő csinált benne rövidzárlatot. Azért is mondtam neked, hogy ráfér egy kis kikapcsolódás… emlékszel?
– Hát, ha így is van… akkor se kéne velem szórakoznia.
– Beszélj vele. Majd meglátod, hogy rendes lány. Tényleg… tetszik neked Róza?
– Elmegy – vonta fel a vállát Zoli, de nem nézett Sára szemébe.
– Holnap igen, tényleg elmegy… komolyan kérdeztem.
– Igen. Nem rossz nő. Kinézetre. De nagyon nem jön be a természete. Városi nyafka. Ne haragudj, megyek dolgozni, ne pazaroljuk rá az időt – és már ott is hagyta Sárát, ment a traktor után.
Sára sietett vissza a házba, hogy szóljon a barátainak, kint már folyik a munka. Vége a lazsálásnak.
Már az istállóban volt segíteni az állatok körüli munkában, mikor odament hozzá Róza.
– Figyelj, te mikor jössz ki dolgozni? Nincs kedvem egyedül köztük flangálni.
– Gyere félre egy kicsit Róza – húzta ki a lányt Sára az istállóból, ne hallja János mit mond neki. Dühös volt Rózára.
– Figyelj. Szórakozol Zolival, igaz? Emlékszel, hogy megkértelek valamire?
– Emlékszem. De nem én kezdtem. Ő a nyomulós. Azt hiszi százas váltót fut nálam.
– Miről beszélsz?
– Képzeld az este szobára hívott a szemét.
– Mármint Zoli… nem létezik – ámult el Sára.
– Mármint Zoli. Ez azt hiszi, hogy kuplerájból csöppentem ide, vagy az utcasarokról.
– Biztos félreértettél valamit Róza. Nagyon rossz hangulatban van… szerinte te egy boszorkány vagy.
– Látod, erről beszéltem… már gúnyolódik is rajtam a szemét.
– Tetszel neki.
– Ki mondta?
– Ő reggel. Ha mondta, akkor igaz is. És most húzzál kifelé a többiek után, nem kellett neked eddig se gardedám.
– Megyek már – mondta kelletlenül Róza, és elindult a dűlőút felé. Ugyanolyan kelletlenül állt meg a többiek között mikor odaért, akik munkamegbeszélést tartottak. Zoli egykedvűen nézett rá mikor megjelent, úgy mintha csak a szomszédasszonyával futott volna össze a sarki közértben.
– Te is itt vagy? Akkor ki van a brigád. Tudsz lapátolni, remélem. Két betonkeverőnk van. Három- három ember kell hozzá. Kettő kell az oszlop beállításhoz. Dolgozunk végre?– mondta morcosan és ott hagyta a társaságot, mert megérkezett a lajtoskocsi a vízzel.
– Akkor mindent megbeszéltünk – szólt oda a társaságnak – Az arányt ne tévesszétek el, mert egy gyenge szél is kidönti a kerítést, ha nem veszitek komolyan, amit csináltok. Ne sajnáljátok ki belőle a cementet. Róza, gyere ide, adok neked is védőkesztyűt.
Róza legszívesebben visszament volna a tanyaházba, belülről morgott csak Zolira, mint az elkóborolt kutya az idegenre, aki csalogatja.– „Hogy dirigál itt nekem, mint egy szolgabíró.”
Odament azért nyújtotta a kezét a kesztyűért. A férfi megfogta a kezét és ráadta mind a két kesztyűt. Róza tovább dühöngött magában –„ Már megint gondoskodik rólam”.
Zoli váratlanul két ujjával felemelte az állát, hogy bele tudjon nézni a szemébe.
– Nem aludtam miattad az éjszaka. Jó lenne, ha ma, megbeszélnénk pár dolgot, mert örökre rossz alvó maradok, ha elmész innen.
Róza megint meglepődött, fürkészte hát a zöld szemeivel Zolit egy darabig, mielőtt meg tudott szólalt.
– Sose mondtam, hogy nem szívesen vagyok a társaságodban. Jól van, ha nem fáradok el nagyon, akkor persze, beszélhetünk.
A nap kegyetlenül kinyomta magából dél felé a meleget, lassan mindenkire rákötötte az izzadság a cementport, vagy a néha megerősödő szél hátán lovagló porfelhőt. Ismeretlen volt számukra ez a nehéz munka. Róza is kegyetlenül elfáradt, kicsit szeplős arca, amit névjegyként kapott az Istentől az alapból is vörös hajához, szürke foltokkal lett tarkítva. Annának és Kátyának, folyamatosan segített a kedvesük, csak ő dolgozott egyedül.
Zoli figyelte már egy ideje, el kezdte sajnálni a lányt. Aztán többször odament hozzá, kivette a lapátot a kezéből, rászólt, hogy pihenjen. Olyankor leült a zsombékosra az útszéli árokparton és figyelte a férfit, ahogy dolgozik helyette. A szél Zolit is beterítette cementtel, mérgelődve húzta le a pólóját, hogy kirázza a csípős port belőle. Róza nyelni sem tudott annyira zavarba jött a meztelen felsőtestétől. Zoli kidolgozott izmai ott játszottak előtte. Róza rá is tapadt a szemeivel, jól megnézte magának. De mikor hirtelen a férfi odanézett felé, elkapta a tekintetét és szinte szégyellte, hogy rajtakapta a kukkoláson.
Végre megkapták az üzenetet, hogy mehetnek be ebédelni, egy fáradt sóhajjal köszönték meg a hírvivőnek. Róza, Sára mellé szegődött befelé menet.
– Nagyon elfáradtál látom– sajnálkozott rajta Sára
Nem mondta meg neki az igazat, hogy minden porcikája sajog. A hátuk mögött hallották, hogy a fiuk nagyon jól érzik magukat, szórakoztatták egymást megállás nélkül.
Az ebédnél ugyanoda ült le, mint az előző este, remélte, hogy Zoli mellé ül megint. De az beült a terepjáróba és elment a falu irányába. Később Sára megmondta neki, hogy Zoli a szüleinél ebédel minden hétvégén, de visszajön, mire ki kell menni újra dolgozni. Róza megint pukkadt egy sort, hogy lehet valaki ilyen bunkó, illett volna neki ezt megmondania, pláne azok után, amit mondott neki ott kint a határban. Kis idő múlva kissé megenyhült, hisz rájött, hogy nem azt mutatja Zoli felé, amit igazából érez iránta. Abból aztán, amit közvetít felé, semmi komolyat nem tud kisütni ez a pasi, bármilyen furfangos vidéki észjárással van megáldva. Miért is várhatná el akkor tőle, hogy az őszinte legyen hozzá, és bármiről is tájékoztassa? Eszébe jutott Benjamin. Aki arra kérte, ha megszeret valakit, sose rejtse el a legbelső énjét és érzéseit. Biztos, hogy igazat mondott, másként hogyan is alakult volna ki Sára és közte az a fergeteges szerelem, úgy, hogy ő közben bent van a börtönben.– A bizalom… hát igen… nem egyszerű. Mi van, ha abbahagyom a szerepjátékot egy kis időre. Csak kíváncsiságból, hogy megtudjam, működik e Benjamin nagy életigazsága?
Zoli mikor visszaért két rekesz sört is kipakolt a terepjáróból.
– Gondolom jól fog esni a töltött káposzta után – vitte fel a tornácon üldögélőkhöz széles mosollyal.
– Hát testvér egy nagy hajcsár vagy, de megbocsájtjuk neked, mert gondozod a lelkünket – örült meg Zalán mikor meglátta a rekeszeket.
– Ki fog itt még dolgozni délután, teljesen kibuktunk Terka mama ebédjétől – simogatta a hasát Zsolt.
– Még félóra és indulunk, akkor holnapra csak délig lesz meló. Jól haladunk, sokkal jobban, mint először gondoltam – biztatta őket Zoli és odatelepedett Róza mellé – Jól vagy?
– Eléggé elfáradtam – ismerte be Róza az igazságot.
– Ez mit jelent? Lefújtad a beígért beszélgetést? Elég hamar – húzódott el tőle durcásan Zoli.
– Én ilyet nem mondtam. Te kérdeztél és én őszintén válaszoltam. Vagy jobban esett volna, ha mellébeszélek?
– Nem esett volna jobban – enyhült meg a férfi – Még nem döntöttél?
– De igen. Míg távol voltál.
– Mikor mondod meg?– kérdezte izgatottan Zoli.
– Nem titok – hajtotta le a fejét Róza, mert már eldöntötte, hosszú vívódás után, hogy mit fog válaszolni, mindent feltett egy lapra, még ha ezzel saját magát kiszolgáltatja, akkor is.
Zoli türelmetlenül figyelt Rózára.
– Úgy döntöttem, hogy elfogadom a tegnapi meghívásod. Tényleg elutazunk holnap… beszélnünk kell – válaszolt halkan Róza – Persze ha akarod még.
Zoli nem törődött a többiekkel, átölelte Róza vállát és megcsókolta a homlokát.
– Akarom-e? Igen. Jól van, este megbeszélünk mindent. Iszol kávét? Én igen. Hozok neked is – állt fel türelmetlenül Róza mellől, de ragyogott az arca, mint a víztükrön a hajnali napsugár.
Mikor bement a konyhába Zoli, hogy kihozza a kávét, Zalán, aki végig hallotta a kettőjük beszélgetését, odaszólt Rózának
– Remélem, nagyon meggondoltad, mit csinálsz Róza?
– Hallgatózol? Nem illik, tudod.
– A bolond is látja, mi folyik köztetek. Nem kell ahhoz hallgatózni. Ne okozz neki bánatot, rendes srác, kereshetnél magadnak mást, ne szédítsd meg az elsőt, akit meglátsz vidéken.
– Nincs szándékomban megbántani, nyugodj meg – sértődött meg Róza – Volt, de már nincs. Én is rájöttem, hogy rendes srác. Különben, nem most láttam először… majd egyszer elmesélem.
A délután kicsit hamarabb elszállt, mint a délelőtt, talán azért, mert már rutinosabban dolgoztak. Vidámak voltak, viccelődtek végig munka közben. Már nem volt titok Róza és Zoli közt szövődő románc, összesúgtak a hátuk mögött. Néha azért nem tudták megállni, kapott Zoli egy két tréfás megjegyzést tőlük, de őt nem tudták már kibillenteni a nyugalmából. Elmúlt a rossz kedve, mióta Róza igent mondott a találkozóra. A többiek nem láthatták rajta, hogy közben, önmagában vívódik azon, hogy mi alakulhat ki közte és Róza közt. Aztán rájött, hogy nem érdekli különösebben semmi, az se, hogy meddig tart ki ez a kapcsolat, csak végre kapcsolat legyen belőle, mert teljesen odavolt Róza zöld szemeiért. Úgy érezte megbabonázta a nő teljesen. Még nem változott a hajnali véleménye, hogy Róza egy rafinált boszorkány, varázserővel bír felette.
Egész délután szikrázott köztük a levegő, mind a ketten csak az estére gondoltak, amikor végre kettesben lehetnek.
Végeztek aznapra a munkával, befelé már ott ment Róza mellett, átkarolta a lány vállát, azt akarta, hogy lássák a többiek, hogy ők már összetartoznak.
– Lefürdök, várj meg – szólt oda a lány mikor beértek az udvarba.
– Nem, nem tudok várni. Menjünk, van nálam is fürdőszoba – ingatta a fejét türelmetlenül a férfi.
Róza ránézett, már majdnem kiakadt, hogy nem az történik megint, amit ő akar, de meggondolta magát.
– Jól van. Menjünk – és beült a terepjáróba.
Zoli lekezelt a fiukkal, akik széles vigyorral nyugtázták a határozottságát.
– Csak ügyesen testvérem, ne kapkodd el – biztatta Zalán.
– Rendben doki, reggel találkozunk – búcsúzott Zoli tőle nevetve.
De az úton szótlan volt és feszült. Csak néha nyúlt át a lányhoz, hogy megérintse. Talán nem akarta elhinni, hogy valóság, hogy ott ül mellette a lány. Kifordult az autóval a bekötőútról a falu főutcájára. Vagy kétszáz méter után letért egy mellékutcába. Megálltak egy hosszú új építésű ház előtt. A vaskapu mögött egy hatalmas dobermann ugrált örömében, mikor meglátta, hogy hazaért a gazdája. Róza is kiszállt az autóból.
– Várj, míg beterelem Cézárt a kennelbe. Az idegenekhez nem kedves, így van tanítva.
– Szerbusz tesó – kiáltott a túloldalról egy férfi – Elkészült e már a kerítés? – közben nagyon próbálta kifürkészni Róza alakját, kit is vitt haza Zoli.
– Holnap lerakjuk az összes oszlopot – szólt hátra Zoli.
– Na, estére már viszi a szomszédom a hírt a kocsmába – súgta oda Rózának, és belépett a kapun, hogy bezárja a kutyát.
– Nézzél meg akkor jól szomszéd, mert nem először látsz itt – gondolta Róza és hátrafordult a férfi felé, még intett is neki egy köszönés félét.