Translate

2017. július 15., szombat

Katerina Forest: Túlélési ösztönök 10.rész: Szerelem


Nóri hozzásimult Lacihoz –Igen van barátnője, én vagyok az– suhant át rajta a boldog felismerés.
Nem volt benne ellenállás, minden érintése kedvére való volt. Hazafelé már átölelték egymást, nem beszéltek, az érzelmeik kommunikáltak, mint a hegedűn két húr, egyszerre rezdült a lelkük, muzsikált körülöttük a világ. Ott, a Hortobágy csillagos ege alatt, ami olyan tisztán sziporkázik a puszta zavartalan síksága felett, ott kezdődött el Nóri mérhetetlen szerelme, ami halálig tartó lett.
Mintha régen ismerték volna egymást, olyan természetes volt a szerelmük. Laci se félt már, hogy Nóri pökhendi vagy beképzelt lány, rájött, hogy tiszta szívű, szegény, de nagyon kedves teremtés. Két nap múlva már felkérte, hadd mutassa be a szüleinek. Nóri boldogan ment ismerkedni. Az ismerkedés nem sikerült a legfényesebbre, Laci anyja semmivel nem készült a fogadására. Még, hogy jobban érzékeltesse ellenszenvét Nóri iránt, pont akkor teregette tele az egész házat száradó ruhákkal.
Az apa ő más volt, kedves mosolyú, barátságos, mindent elkövetett, hogy oldja a párjából sugárzó kedvtelenséget. Kérdezgette, honnan való, mik a tervei? Mesélt az életükről, a sajátjáról jobban, arról, hogy milyen elkötelezett híve a kommunizmusnak, akkoriban középvezető és egyben párttitkár is volt a gazdaságban. Mikor sétáltak hazafelé, Nóri megjegyezte.
– Anyád nem örült nekem.
Laci mosolygott.
– Ne törődj vele, ő csak a mostohám, az igazi anyám belehalt a húgom születésébe. Majd elfogad. Azt hiszi, mert nem idevaló vagy, rossz vérű vagy. Meg kinézett valakit már nekem, itteni lányt – nevetett – Nem tudom, hol él, milyen világban? Nem bírja elviselni, hogy nem az ő akarata teljesül.
Nóri minden napját a boldogság ragyogta be, csak az estét várta, hogy láthassa kedvesét. Nagyon gyorsan rájöttek, hogy egymás nélkül nem tudnak élni. Három hónap telt el, mikor végre elmerte otthon mondani a hírt a szüleinek, hogy komoly udvarlója van. Szinte félve magyarázta az apjának, emlékezve az első hasonló bejelentésére, hogy ez a fiú más, mint az előző, nem gazdag, jó szakmunkás. Apja csillogó szemét látva megnyugodott.
– Eljöhet apám hozzánk, fogadja e? – tette fel a legfontosabb kérdést.
– Ha olyan, akkor el - mondta az apja –, ideje is már, hogy bekössék a fejed, nagyon gyorsan megy az idő felettünk.