Translate

2017. augusztus 7., hétfő

Katerina Forest : Túlélési ösztönök. Próbatétel



Az ismerkedésire boldogan indult, alig várta, hogy találkozzon nevelt gyermekeivel. Első benyomása nem volt felemelő, biztos, hogy az idősebb tizenéves fiú váltotta ki az érzést belőle, aki nyeglén viselkedett, a szavakkal is dobálózott. A kislány hat éves, szőkésbarna, vállig érő hajjal, a három éves fiúcska aranyszőke. Valahogy nem ezt várta, egyszerre három gyereket, akik életkoruk miatt is más gondozást igényeltek. De testvérek, vagy együtt, vagy sehogy, ezt meg lehetett érteni. 
Már túl volt az ismerkedésen, elhelyezésire ment, ahol, mint égből a villámcsapás, közölték vele, jelentkezett egy gazdag rokon, folyik nála a környezettanulmány. De úgy döntöttek, vigye haza a gyerekeket arra az egy hónapra is, ne legyenek a befogadóban olyan sokáig. Nem erre készült fel, gondolatban mindig azzal játszott, hogy aki hozzá kerül, az örökre vele marad. Még akkor is hitt benne, mikor konkrétan tanították vele, ő csak egy állomás a gyermekek életében, a kötődés lehet szoros, de nem lehet visszavonhatatlan. Bármikor, bármelyik nap, jöhet a szülő, hogy visszaviszi őket a családba, vagy jelentkezhet egy családtag, ha felébred a lelkiismerete. Itt is ez történt.
Ez az egy hónap maga volt a szenvedés, mivel a gyerekek tudták, hogy elkerülnek, még alkalmazkodni se akartak. Nóri is arra gondolt, miért törje agyon magát, ha csak szálló vendégek.
A tinédzser Sanyi az első pillanattól kezdve borsot tört az orra alá. Semmi nem tetszett neki, flegmaságával borzolta az idegeit. Ő volt a család rangidőse. A kicsik minden szavát lesték, utánozták. Turkált az ételben, húzgálta a száját, ezt se szereti, azt se szereti.
– Mi ez a kaja? – vonta kérdőre a két nevelőszülőt, mikor elébe tették a zaftos pörköltet pirított tarhonyával – elegem van a húsból, otthon is mindig ezt kellett enni!
Nóri tudta az igazságot, hogy éheztek, hogy nem ettek főtt ételt, de kényszeredetten csak mosolygott a nagyfiú lekezelő modorán. Tehetetlen volt vele szemben.
– Majd az idő elrendez mindent – gondolta magában, úgy tett mint aki észre se veszi a provokálást. 
Kata hatévesen átvette a bátyja stílusát, tolta maga elől elfelé a tányért
Szép kislány volt, de bizalmatlan, konok és rafinált, az élet színpadán háttér harcos. Mindenben követte a nagyobb testvért, ő volt számára a védelem a biztonság. Szerencsére Béci maga volt az angyal, hároméves szőkeség. Nagy kék szemei, örökké sírásra görbülő szája, Nóriban első percben felébresztette az anyai ösztönöket.
Próbált ő mindháromnak a kedvébe járni, de valahogy nem akarták venni a lapot, mintha összeesküdtek volna ellene. Csak Béci, a legkisebb érzett rá a Nóriból áradó szeretetre, kezdett egyre közelebb kerülni az asszonyhoz. Ő adott némi erőt a további próbálkozáshoz, hogy megszelídítse őket, mint a kis herceg a rókát.
Augusztus volt, a fák alatti fűben lehullott almák piroslottak, gyönyörű késő nyári virágok bódították a kertben pihenőt… már ha lett volna rá idő.
Első két nap nem akart semmit erőltetni, a harmadik nap beindította a házi varázst ”higiénia,” kezdte a hajmosással. Mivel a nap melege felért a hajszárítóéval, kiültek a ház elé, ott fésülgette Kati szép szőke fürtjeit, fésülgette, fésülgette. Addig fésülgette, hogy észrevette tarkójánál szaladgáló bogarakat. Rendesen bepánikolt tőlük, nem ismerte a fejtetűt, a bolhát igen, a cica, kutya néha megörvendeztette vele, de a tetűt, azt nem. A párja abban a pillanatban érkezett haza, mikor nyitotta a kiskaput, már messziről észrevette, valami baj van.
– Jaj, jaj, nézd! Kati fején bogarak szaladgálnak! – kiabált Nóri, mikor meglátta a közeledő férfit.
– Jól van, nyugodj meg... ez csak tetű -- jegyezte meg higgadtan, mikor odahajolva megnézte ő is a kislány hajában futkározó bogarakat.
– Tetű? És az ragályos, azaz elkaphatjuk? – nézett rá kétségbeesve.
– Hát igen, el. De most visszamegyek a gyógyszertárba, hozok tetűirtót.
Mire visszaért, Nóri a gyerekek szobájában mindent felforgatott. Eszeveszett porszívózásba kezdett, húzta az ágyneműt lefelé, bedobálta a mosógépbe. Legszívesebben az egész szobát mosógépbe rakta volna. A három gyerek kárörvendően figyelte, mennyire megrémült egy-két vacak tetű miatt.
Béci egyre nyűgösebb lett, szinte napok alatt szemmel láthatóan terjedt valami kiütés rajta. Mikor vitte őket haza, látta a gyereken, hogy valami nincs rendben, rá is kérdezett a gondozóira, de megnyugtatták szűkszavúan – Az orvos átvizsgálta, ez csak egy kis bemelegedés, majd elmúlik.
De nem múlt el, a lába között, az ujjai között, egyre jobban terjedt. Aztán észrevette a másik kettőn is. Telefonált az orvosnak, ügyelet jött ki a nyűgös sírós gyerekhez. Mikor megnézte őket, írt egy beutalót a bőrgyógyászatra.
– Elég, ha a nagyot viszik, egyforma a betegség, a két kicsi ne törje magát, úgy írom a beutalót, hogy három gyerekre kell a gyógyszer.
– Na, csak ez hiányzott, tetű után egy fertőzés mindjárt – gondolta elkeseredetten Nóri. Elterelő hadműveletként, hogy lenyugtassa magát, hozzáfogott, almás rétest sütni. A sütemény fahéjas illata köréje csalta a gyerekeket, ott üldögéltek, nézték minden kézmozdulatát. Kati még segíteni is akart, de Nóri nem engedte, nem tudta mi van Kati kezén, milyen fertőzés van rajta.
– Majd máskor, most sietek – adta a feleletet a kérésre, pedig tudta, a közös tevékenység hozza meg leghamarabb a barátságot. A süteményevés oldott a feszültségen, Nóri félretett egy adagot az útra is belőle.
Másnap Sanyival indult a városba, hogy lelepleződjön, mi támadta meg a gyerekek bőrét. Sanyin észrevett valamiféle türelmetlenséget, szorongást. A bőrgyógyász megnézte a fiú kezét, fel se nézett, csak mogorván megjegyezte.
– Tisztátalanság az oka, a gyerekek rühesek.
Nóri szinte elszédült, csak a szót hallotta –„ rühesek, rühesek.”
Gépiesen elvette a receptet, hallgatta az orvost, hogy kell bekenni a fertőzött bőrfelületet, mikor múlik el, mire kell vigyáznia. Nagy nehezen szólalt meg, mert szúrósan nézett rá az orvos, hogy nem ő a piszkos, nem nála kapták el a gyerekek a fertőzést. Látta kicsit enyhülni az orvos arcát, már csak a fejét csóválta.
– Mindenkit lefertőz a családban, ha nem tartja be, amit mondtam – szólt utánuk mikor már mentek kifelé.
Mikor kiértek a folyosóra, szólt Sanyinak üljön le, egyen a rétesből, neki a mellékhelyiségbe kell menni. A hideg vízben megmosta a homlokát, hogy észre térjen. Egész kiskorától ismerte a szegénységet, mégse volt a családjában rühös senki. Lassan nyugodott meg. Kiment a folyosóra, kereste a fiút, de az nem volt sehol. Eltűnt a rétessel együtt. Kereste mindenütt, végül felhívta a gyermekvédelmet.
– Sanyika? Itt van, azt mondta elengedted, hogy meglátogassa a régi gondozónőjét, Magdikát, hozott neki almás rétest is.
– Almás rétest küldtem Magdikának? A gyerek rühes, tudjátok mit, úgyis megy a gazdag rokonhoz, maradjon is ott Magdikával.
Hiába kérték, hajthatatlan maradt. Jóval később derült ki Sanyi turpissága, ő azért volt olyan csibész, mert vissza akart kerülni a fiatal nevelőhöz. Nem tudta elfejteni kedves szavait, abból a durva világból, ahonnan jött, az első ember volt ez a nevelő, aki megérintette a szívét. Nóri akkor jött rá, hogy Sanyi mindent ezért tett otthon, azért vette rá a két kicsit olyanokra is, hogy törjék be az ablakot, lökjék meg a tévét, és sok mást is, hogy minél hamarabb megutálják Nóriék őket. Ez a nap meg Isten ajándéka volt, még süteményt is vihetett a kedves nevelőnek.
Nóri egyedül ment haza. Kati kétségbeesett, Sanyi volt a támasza, egyedül maradt.
– Elmenek innen, elmenek! – kiabálta, kiszaladt és mászott fel a kerítésre. Nóri utánament és halkan rászólt.
– Jó, menjél el, de szedd össze előtte a ruháidat.
Kati beszaladt, nagy elhatározással elkezdte pakolni a ruháit, de csak az ujjakat. Béci ment utána kétségbeesve, nem értette, mi történik, miért nem ment vissza Sanyi. A félelem teljesen eluralkodott rajta, mikor látta, hogy Kati is menni akar.
– Ne pakold a szép ruhákat, csak azt, ami rajtad volt mikor bevittek az átmenetibe – szólt rá Nóri a kislányra. Kati letette a ruhákat, lekuporodott a földre, csendben sírdogált. Béci mellé ült a földre, nézte a nővérét, nézte Nórit, legörbült a szája sírásra.
– Na, jó, ha ma nem indulsz világ körüli útra, amit nagyon helyeslek, mert még azt sem engedted elmondani, mi történt, lehetne vacsorázni! Közben beszélgetünk, ki tart velem? – nevetett rájuk.
A két gyerek egyszerre állt fel.
– Aznap éjjeltől minden este bepisilt Kati az ágyba. Nóri értetlenül szembesült az orrfacsaró bűzzel reggel a gyerekszobában A kiváltott kenőccsel, elkezdte azonnal a gyermekek gyógyítását. Kellemetlen szaga volt a kenőcsnek. A doktornő elmondta neki, hogy milyen magas hőmérsékleten mosson ki mindent, amivel eddig érintkeztek és vasaljon át minden ruhát. Reggelente a büdös kenőcs illata mellé betársult a pisi erős szaga is. Így ment ez mindennap, kenegetés, bepisilés. Mindenhonnan tanácsot kért, jöttek is a jobbnál jobb tanácsok:
– Ne adj este vizet neki – mondta a szomszédasszonya.
– Ébreszd fel többször, hogy menjen vécére – tanácsolta az egyik ismerőse.
Az egész lakás kezdett egy aluljáró mellékhelyiségére emlékeztetni. Csak ide ne jöjjön senki, édes Istenem! Mit mondok, mi van itt? – könyörgött magában. Vásárolt gumilepedőt, az volt a legjobb ötlet. Tudta, vinnie kell orvoshoz, de milyen orvoshoz?
Aztán rájött orvos nélkül is a kiváltó okokra. Egyik este rémálmok kísértették Katit. Csak úgy dobálta magát az ágyban. Nóri szaladt megnyugtatni.
– Ne anyu, ne! – kiabált a kislány, egész testéről folyt a víz.
– Mit ne? – kérdezett Nórika, mintha hipnózisban lett volna Kati, válaszolt a feltett kérdésre.
– Anyu megy a padlásra, viszi a kötelet, felakasztja magát!
Nóri akkor értette meg, hogy Sanyi távozása után újra előjöttek a félelmek Katiban. Másnap hosszan beszélgettek az estéről. Kati szívesen mesélt, először mióta nála voltak. Elmondta, hogy az apja járt rendesen dolgozni, de az anyja néha napokra, hetekre lelépett. Az apja nem tudott otthon maradni, Sanyinak adott pénzt, vegyen ennivalót. Az utcán várták a kenyeret, mert Sanyi el-elcsavargott, ők meg éheztek. Ha haza keveredett az anyjuk, nagy volt a veszekedés. Ilyenkor akart mindig öngyilkos lenni az anyjuk.
Lassan elmaradtak az éjszakai bepisilések, begyógyultak a sebek a bőrükön is, valamennyire a lelkükben is. A két gyerek vidáman rohangált a tágas udvaron, Nóri már csak az üdítő kacagásukat hallgatta mindennap. De eljött az a nap, amitől rettegett, megjelent a rokon, akit alkalmasnak találtak a nevelésükre.
– Szeretném megismerni a gyerekeket, mielőtt elviszem őket – mondta nyájasan, mikor kiszállt a luxusautóból.
– Hol voltál eddig, hogy még nem ismered őket, számukra idegenebb vagy az idegennél – dühöngött magában, de kifelé mosolyt erőltetett az arcára, kedvesen tessékelte a lakásba a kedves rokont.
Nóri segített neki mindenben, hogy összebarátkozzon a gyerekekkel. Eljött a nap, pakoltak össze, jött végleg a rokon értük. Szomorúság telepedett a házra, Béci szája is sűrűn görbült sírásra, minden ok nélkül. Kati szinte letaposta nevelőanyja papucsát, folyton a nyomában loholt.
– Kérhetek tőled valamit? – fordult váratlanul Nórihoz.
– Hát persze, csak teljesíthetőt. 
– El akarok vinni egy cserép virágot… vigyázok rá. Emlékbe.
Nóri meglepődött a kérésen – Válasz csak nyugodtan, persze hogy viheted.Miért pont cserepes virágot kérsz? – fordult a kislányhoz.
– Mert együtt ültettük, rád emlékeztet majd, bújt oda hozzá a kislány, de akkor már folytak a könnyei– muszáj elmenni innen, nem maradhatnánk?– nézett fel rá esdeklőn. Béci is oda somfordált, nem bújt Nórihoz, csak hatalmas krokodilkönnyeket sírt, és önkéntelenül elkezdte nővére hátát simogatni. Vigasztalta, nyugtatta a síró kislányt.
– Sajnos nem maradhattok itt Katikám, az, akihez mentek vér szerinti rokonotok, én nem vagyok az. De bármikor eljöhettek meglátogatni, mindig szívesen látlak benneteket.
Nehéz volt a könnyeknek neki is parancsolni, legszívesebben sírdogált volna velük egy kicsit, hisz szívébe zárta a két gyermeket. De mosolygott, mutatta kifelé, hogy ami történik az a legjobb dolog a világon. 
Mikor az autó kigördült az udvarról csak akkor törölgette visszafogott könnyeit.
– Emléket kért, emlékezni akar – morfondírozott magában. 
A párjával kivitték a gyepszőnyegre az ágybetétet, felszerelte a gumislagot. Takarítás közben vette észre a kezén az elváltozást.
– Gyere papa, nézd, rühes vagyok!
Nem haragudott, újra rátört a gyerekek utáni hiány, könnyes szemmel elkezdte kenegetni a kezét a maradék kenőccsel.
– Emlék Katától – sóhajtotta.