Translate

2017. augusztus 31., csütörtök

Vaskó Ági: Jambusos évszakok Tavasz




... ahogy riant a téli jég,
tavaszt remélt a büszkeség.
A fák hegyén remény fakadt,
fehérruhás- virágmalaszt.
Esőt remél a földkabát,
cirógató, anyásdadát.
Pacsirta száll, imát csacsog,
kacér a fény, csodát ragyog.
Nyár…
... ahogy futott a nyár felém,
madár dalolt az ág hegyén.
A rózsa szirma szétterült,
kacér levéllel elrepült.
A kerti tóra fény szitált,
alélt a dél, esőt zihált.
S a búza sárga lábnyomán –
megült a csend a száz csodán...
Ősz…
... amint az ősz ma átkarolt,
fülembe mélabút dalolt,
ezüst szitája rét felett –
ledér kamilla csókja lett,
nevetve rázta kóc haját,
Napot takart a kis galád.
... az ősz ma érzem itt rekedt,
a csend megült a domb felett.
Tél…
... amint a tél kezét fogom,
vacogni, jaj, van ám okom.
Fehér a lépte, jéghideg,
fagyos-halála rám sziszeg,
s a dér ölelte szemfedél –
tavaszt, reményt, ma nem mesél.
Mogorva, szürke most e tél,
lefejtve nézd, a csipkeszél...
***