Translate

2017. szeptember 8., péntek

Katerina Forest: Mi leszel, ha nagy leszel?


Esett az eső egész nap, csak délutánra sütött ki a nap. Az iskolából már minden gyerek hazaért, csak Pisti nem. Gyalog indult az országútnak megint, hátán az iskolatáskája, amiről lógott a sportszatyor benne a tornacipőkkel. Kerülgette a tócsákat, bandukolt a forgalmas autóút szélén. Fejét lehajtotta, a szája néha meg- meg mozdult, mintha valakivel beszélgetne.
Vesztére Nóri ismerőse húzott el mellette az öreg Skodájával , felismerte azonnal a falu határát elhagyó gyereket az úton. Hívta az egyik ismerősét, szóljon a családnak, a fiú megint úton van. Akkorra már sokan tudtak a faluban Pisti vándorútjairól. Nóri hívta is mindjárt a közeli rendőrőrsöt, állítsák le a gyereket még időben, ne jusson el messzire.
Amikor Pisti meglátta a vele szembemenő rendőrautót, leszaladt az útról, berohant a kukoricásba. A rendőrök tudták, hogy aki szalad előlük, az a fiú akit keresnek. Kiszálltak az autóból, mentek utána a nagy sárba.
Mérgesen kiáltottak Pisti után, hogy álljon meg, mert baj lesz. Közben káromkodva cuppogtak a sárban. Pisti megijedt a váratlan fordulattól, meg attól is, hogy a rendőrök mérgesen kiabáltak utána. Bevárta a rendőröket. Mikor hazavitték, nagyon morcos volt mind a két rendőr, szemrehányó megjegyzést tettek Nórinak.
– Csináljon már valamit ezzel a gyerekkel, nem jó neki itt, azért szökik?!
Nóriban meghűlt a vér.
– Még mit gondolnak ezek rólam, én üldözöm világgá? – gondolta, de nem szólt vissza, nem tudta ő se, miért indul el a gyerek céltalan útjaira.
– Mi leszel, ha nagy leszel fiú, mire készülsz, hogy ennyi izgalmat okozol? – kérdezte az egyik rendőr Pistit.
– Háté, rendőr – mondta ki vigyorogva Pisti.
A rend őrei jó nagyot nevettek.
– De most fordítva játszol, hékás, téged üldöznek!
Elmentek, még a kiskapuban is tisztogatták a cipőjüket, mérgelődtek a belülről összesározott autójuk miatt is.
Nóri próbált Pistivel beszélgetni folyamatosan, de ő csak hallgatta szótlanul, nagy kék szemeit figyelmesen ráfüggesztve az asszonyra. Válasz az ”odaát”volt, a titok sejtelmes fátyolába burkolódzott.
Nórika kérte a Gyámot, segítsen rajtuk, tehetetlennek érezte magát. Néha elkapta Ági gúnyos mosolyát, amit küldözgetett Pisti felé az asztal felett. Tudta, hogy a harc a két gyerek közt egyre jobban fokozódik, már nem játszottak együtt, kerülték egymást. Váratlanul látogatta meg őket a Gyermekvédelemtől az Igazgatónő.
– Hol van ez a távgyalogló, beszélni akarok vele!
Sokáig ott volt Pisti szobájában, mikor Nóri már nem bírt a kíváncsiságával, hogy mi történik olyan sok ideig, odasomfordált a szobaajtóhoz. Ott ültek a szőnyegen… az országút közepén.
Igen, ott a földön, mivel Pisti felsorakoztatta az egész gépjármű arzenálját a szőnyegen az útjelző táblákkal együtt, és nem volt hajlandó elhagyni a terepet. Az Igazgatónő beszélt, Pisti elmélyülten, tágra nyílt szemekkel figyelte őt is. Szótlanul.
– Nem értem, elmondhatnád, mi bánt, de meg se szólalsz, hogy segítsek rajtad? – kérlelte az Igazgatónő.
– Pszichológushoz kell vinni, Nóri – nézett fel az ajtóban álló asszonyra –, az majd segít.
– Rendben elviszem – helyeselt Nóri.
De nem úgy történt, ahogy eltervezték, Nóri sokáig évekig nem tudta feldolgozni, hogy tud a képzelet olyan álomvilágot szőni, ami Pisti fantáziájában tanyát vert abban az időben.
A fantázia átlépett nála a valóságba, az álomvilág beragyogta a tudatát, átfestette valóságosra a hétköznapjait. Ezért hát újra nekivágott az útnak, előre eltervezve az útvonalat, a végső célt. Egyik nap bőségesebben rakta a tízórait, ment iskolába a többi gyerekkel gyalog, ahogy addig is. Nóri már arra gondolt, minden rendbe jött, megnyugszik Pisti is, sokat beszélgettek a további közös életükről. Igaz, folyton érzékelte a feszültséget a két gyerek között, csak reménykedett, hogy okosodtak a történteken. Még a Gyám se határozott, a megoldás ott lógott a levegőben, de nem vitték véghez. Vártak.
Már szürkült, mikor hívta a hivatásos Gyámot Nóri.
– Pisti megint nincs, nem jött haza.
– Várjunk még, hátha csak barátkozik – sóhajtott fel a Gyám, de Nóri tudta, ez már megint nem barátkozás. Újra egy idegölő nap, újra gyomorgörcs, kétségek, félelmek. Kezdődik minden elölről.
Este tíz órakor csörrent meg a telefon az ebédlőben, a csendben olyan éles hangon, hogy összerezzent tőle, mert egyre többször vetült baljós árnyék a lelkére, rémképek sora, egy útszélén összetört sikoltozó gyermekről, akit húrcol egy szadista pedofil.
Ezek a baljós félelmek annyira birtokba vették a tudatát, elhessegetni se tudta már őket. Félve vette fel a telefon kagylóját, de meglepetésére Pisti volt a vonalban.
– Szia, mama, jól vagyok, ne aggódj, itt ülök a buszmegállóban – mondta a felvilágosítást.
– Melyik buszmegállóban? – hüledezett Nóri.
Mikor megmondta neki, hogy ott van a megyeszékhelyen, kétségbeesetten gondolt arra, hogy megint ötven kilométerre van tőle.
– Mami, ne szólj a rendőröknek, hazamegyek, jól van? Most nem megyek tovább, mert esik az eső – hallotta a vonal másik végéről Pistit.
– Jól van, nem szólok, csak a Gyámodnak, annak muszáj. Maradj ott, nagyon kérlek.
A hivatásos gyám közel lakott ahhoz a buszmegállóhoz, ahol Pisti letanyázott. Nóri felhívta, elmondta, a gyerek ott ül egy padon, amire villanyfény világít, de nincs pénze hazamenni.
– Nem gond, öltözök, megyek érte, csak odébb ne álljon – válaszolt álmos hangon a férfi – valamit ki kell találnunk most már, ez nem folytatódhat tovább.
– Én is úgy gondolom, meg azt, hogy életveszélyes számára ez a vándorlás. Rá megy a család nyugalma is, mindenki feszültségben él miatta. Nem halogathatjuk tovább a döntést.
A férfi letette a telefont és azonnal öltözni kezdett. Megszokta már, hogy bármikor, az éjszaka kellős közepén is csöröghet a telefonja, s neki indulni kell. Nórira gondolt meg a fiúra, hogy mióta megy már a bújócska köztük.
A késő őszi éjszaka hűvös levegője megdidergette, amikor kilépett a háza ajtaján.
– Mi van ezzel a gyerekkel, ki tudja megmondani, olyan ez a történet, mint a dal „Se veled, se nélküled élni nem tudok”. Nem mondja, hogy el akar onnan jönni, mégis mindig elindul valahova – gondolta, míg bekászálódott az autójába, majd lassan befordult a buszpályaudvar felé az autóval. Közben feszülten figyelte a környéket, nehogy elszalassza a gyereket.
Mikor odaért a megadott helyre, mindjárt meglátta a padon kuporgó fiút. Ott ült a villanyfény alatt, úgy ahogy a nevelőszülő elmondta neki a telefonba. Várta, hogy érte menjenek. Nem messze tőle leállt az autóval, hogy el ne rémissze, már ő se tudta milyen reakciókra számíthat. Lassan sétált hozzá, nyújtotta a kezét, férfiasan lekezeltek. Pisti fázósan összegörnyedve ült a padon, felnézett a férfira várakozóan, nem látszott félelem a szemében, inkább megkönnyebbülés, hála tükröződött benne.
– Na, ülj be a kocsiba Pisti, most nem tudlak hazavinni, beviszlek a befogadóba, majd reggel jön Nóri néni érted.
– Háté, nekem mindegy – hagyta rá Pisti míg beült az anyósülésre a Gyám mellé. Jó volt számára az érzés, már szinte vágyott rá, hogy újból és újból átérezze, hogy keresik, hogy ő fontos ember. Azt, hogy aggódik a mama, meg otthon mindenki.
Szótlanul ültek az autóban egy jó darabig, már a város közepén jártak, mikor megkérdezte a Gyám.
– Most hova indultál Pistikém?Meséld el, van idő rá.
Pisti kifelé bámult az ablakon, nézte az elsuhanó éjszakai fényeket. Nyugodt volt, hallgatott, mint aki semmit se hallott. Nagy sokára azért mégis csak megszólalt.
– Bogotába – mondta egykedvűen.
– Jól értettem, Bogotába?Hogy akartál oda eljutni? – hökkent meg a Gyám.
– Háté, úgy, hogy megrajzoltam a térképen, ki Romániába stoppal, utána hajóval és kész. Nem egy nagy kunszt. Nincs messze – mondta Pisti, szinte csodálkozva, hogy ilyen egyszerű dolgot nem ismer a Gyámja.
– De minek oda mentél volna? – értetlenkedett tovább a férfi.
– Háté, mert ott van a Vad Angyal, találkozni akartam vele…
– Jaj, Pisti, Te egy szappanopera főhősét keresed, az csak egy film, nem igaz történet! – méltatlankodott a Gyám, tudta, hogy pont az a sorozat megy a tévében abban az időben.
Pisti nagy kék szemeit ráfordította az autót vezető férfira. Rosszul esett neki, hogy kétségbe vonta a szavait.
– Valóságosan is ott él nem csak a filmben. Csak róla készítették a filmet – szánta meg végül és felvilágosította a hüledező férfit.
Az átmeneti otthonban már sötét volt minden ablak, a bennlévők már aludtak. A Gyám becsengetett.
– A fiú szökésbe van, de holnap jön érte a nevelője, csak egy éjszakára kéne ágy, hogy itt aludjon – kérte az ajtóban megjelenő gondozótól.
– Mindig ez van, néha azt hiszem, szórakoznak csak az idegeinkkel. Mintha nem lenne elég bajunk. Innen is megszökött ma egy, de azt is hamar elkapták. Csak a napunkat vágta oda rendesen. Na, gyere beljebb, hogy hívnak? – méltatlankodott álmos képpel az asszony.
Mikor átadta Pistit a gondozóknak, felhívta Nórit a Gyám.
– A gyerek biztonságban, jöhet reggel érte!
Nóri ment is reggel, de mindent összepakolt egy nagy táskába. Mindent, ami a Pistié volt, tankönyveket, ruhákat, cipőket, a szeretett sakk készletét.
Egész éjjel töprengett, egy fikarcnyit se aludt. Reggelre, arra a következtetésre jutott, ha a gyerek menni akar, engedni kell, mielőtt elüti az útszélen egy autó, vagy egy perverz pedofil felveszi és meggyalázza.
Ez már nem játék. Ezek az útra kelések, ezek a vándorlások jelek felé. Kódolt jelek.
Nóri nagyon zaklatott volt, az álmatlan éjszaka meggyötörte testét, lelkét. Elhatározásra jutott reggelre, rá jellemzően rendíthetetlen elhatározásra. Pistit saját érdekében, rábízza a továbbiakban a Gyermekvédelem szakembereire. Oldják meg a gordiuszi csomót ők. Feladta.
Ha valami elől meghátrált, csak akkor tette, ha nem látta a dolgok végét, és itt nem látta. Az átvirrasztott éjszaka után a döntése visszavonhatatlan lett, még akkor is, hogy tudta, Tomit is viszik tőle. Testvéreket csak nagyon indokolt esetben választanak szét.
Csomagolt, a könnyeit törölgette titokban, elsiratta a nevelt fiát. Idegesítette, hogy képtelen megbirkózni a problémával, hogy csak annyira futja tőle, hogy –" Akkor nem hozom haza" Ki tudja, a fiú lelkében milyen sérülés van, ki tudja, mit, miért tesz, mit akar elérni ezzel a vándorlással? Mert nem szökött, csak elment, hogy telefonálhasson, hogy jön vissza. Vissza a mamához, aki aggódik érte. Aki örül, ha újra hazatalál.
Ági szenvtelen arccal kísérte a mozdulatait, nem látszott rajta semmi bűntudat, pedig ő rúgott a kövekbe a hegytetőn, amiből lavina lett. Olyan érzése volt Nórinak, hogy szinte élvezi a helyzetet, hogy miatta bolyong a gyerek, mert Nóri csak ezt az okot találta, mást nem talált.
Reggel autóba ültek, az egész családon rajta ült a szomorúság, mintha temetésre indultak volna. Tomi kétségbeesetten kereste Nóri tekintetét, talán látni akarta, hogy enyhült már a nevelőanyja szíve. De az elfordult tőle, nem akart magyarázkodni. Tudta, hogy Tomi további sorsa is aznap dől el.