Translate

2017. szeptember 19., kedd

Katerina Forest: Zimmer Feri


Eljött a nyár, Pistiről nem hallottak semmit. Nóri elhatározta, leviszi a gyerekeket a Balatonra, hogy hátha segít a lelkivilágukon pár laza nap. Túlságosan szembefordultak egymással Pisti eltűnése miatt. Mindenki okolt mindenkit, de kiváltképp Ágit. Ő meg mindennap megvívta a saját harcát a többiekkel, ütött, rúgott ahol senki nem látta, ordenáré szavakat használt, kiváltképp előszeretettel, hogy buzi, köcsög, takarodj. Az utazást saját maga miatt is tervezte, hisz lehetősége lett általa a két nővérével a találkozás. Az új elfoglaltsága teljesen háttérbe szorította a családi kötelékét, nagyon bántotta, mikor elértek hozzá a hírek, hogy az idősebb nővére már ki se mozdul a lakásából. Telefonált nekik, hogy utaznak egy hétre, szállás kellene.
A balatoni nővére kedves volt – Persze, gyertek, lesz helyetek, megoldjuk.
Nem mondta szegény, hogy ne menjenek, mert abból csak neki lesz baja, tele volt a ház németekkel, a pénz volt a fontos nyáron, nem hiányzott a családi látogatás. Nóri szinte hallotta sokszor, ahogy kapja szegény az áldást a fejére, kiismerte már a pénzéhes sógorát
– Hova fekteted őket, szezonba jönnek ránk? – morog bizonyára egyfolytában a férfi Irénre, de Nóri ennek a tudatában is elindult, nem érdekelte a smucig sógora, találkozni akart Irénnel. Nem sejtette, hogy ezen az úton gyűlöli meg igazán, végérvényesen a kapzsisága miatt Irén férjét.
Irénék, ha sok vendég volt, minden lyukat kiadtak a házban, ők meg szezonban kint aludtak a garázsban, ami tele volt személyes holmival pakolva. Akkor mikor ők mentek, csak a főépületben voltak vendégek, a hozzáépített szárnyban nem, de ott lógott a kérdés – Mi van, ha az egy hét alatt sikerül még egy családot megfogni. Mert ez így működött, magyar módra, lasszóval. A nővére kiállt a forgalmas út szélére, lehetőleg presszó vagy bolt mellé, az ott megállt külföldieket leállítgatta. Kevés német nyelvtudása két mondatból állt, a többit mutogatta, merre van a háza, hány fő, meg mennyi márka, széles mosollyal, integetve csalogatta őket.
– Jöjjenek csak, szép hely! – ami igaz is volt, minden évben elnyerte a”Virágos, tiszta ház” címet a város vezetőitől. Eszébe volt mindig, mikor a nővére kocsiba ültette az anyját, az meg végig ámulta a Balaton körüli házakat. Csóválta a fejét a meglepődéstől.
– Mi van anyu? – nézett rá Irén.
– Hát csodálatos gazdagsága van ennek a Zimmer Ferinek, minden házon ott a neve – vallotta be min botránkozott meg.
Irén végig nevette az utat, aztán felvilágosította az anyját, hogy az övékén is kint van a tábla, de a zimmer frei nem egy ember nevét jelenti.
Mikor az augusztusi melegben leszálltak a zsúfolt vonatról, boldogan szívták magukba a Balaton párás levegőjét. A testvére várta őket, ott állt fehér halásznadrágban, pántos felsőben a peronon, figyelte őket. Mikor megölelgették egymást, kényszeredett mosollyal közölte, hogy csak a garázsban van hely.
– Tudod, hugi a sógorod…
– Ne mondj semmit testvér, értem én, ezt is köszönjük, nem aludni jöttünk, alig láttok bennünket, reggel kelünk, este jövünk, nem is eszünk nálad, nem okozunk felfordulást. Nyugi…
Mikor beléptek a kapun, azonnal észrevette a fogadtatáson, hogy oka volt Irén kényszeredett mosolyának, a Sógora még köszönésre se kereste fel egy ideig.
– Bepakoltak a garázsba, a földre vastag szivacsokat rakott le a testvére, készítette a helyüket, közben végig magyarázkodott.
– Jó lesz ez hugi, ne haragudj meg érte, csak így tudom...
– Le kéne zuhanyoznunk, leizzadtunk az úton – kérte Nóri a testvérét –, ha lehet.
Odakint hirtelen jött fel a vihar, már erős szél kezdett fújni, aggódva figyelt kifelé, de egyben örült is neki, mert kifújta a garázsból a negyven fokos meleget. Kedvtelenül ment vissza hozzájuk Irén.
– Azt üzeni a sógorod, menjetek ki a Balatonra fürödni, van benne sok víz, sokan vagytok, nő a rezsi tőle.
Nóri gyomra görcsbe szorult, de nem szólt vissza, nem akarta Irént megbántani.
Tudta, hogy a sógor az úr a porán, ő vitt a házasságba mindent, a testvérének nincs szavazati joga. Igaz Irén kijátszotta, eldugdosta a sok márkát. Amikor a családhoz haza ment, ő volt a Mikulás néni, a gazdag rokon, kilószámra vitte az édességet olyankor.
Legnagyobb bánatára nem születhetett gyermeke, pedig jó anya lett volna, aranyból volt a szíve.
– Igaza van, hisz itt a Balaton – nevetett Nóri – No, gyerekek, semmit nem csinálunk addig, míg nem mártózunk egyet a Balaton vizében!
A parton már alig voltak, akik voltak is pakoltak össze, menekültek a vihar elől. Tanácstalanul nézték a vadul hullámzó vizet, lassan lementek a széléig, de csak belegázoltak, szomorúak lettek. Nóri is az emberi kapzsiságon meditált, azon, ahogy ki tudja ölni a legszebb pillanatot, életérzést a lélekből ez a mérhetetlen vagyonszerzési rigolya.
Tudta azt is, mert Irén elkottyantotta, hogy a sógornak, a gyerekek se tetszenek, mert nem „rendes” gyerekek, állami gondozottak. Bizonyára félt, hogy meglopják, vagy kárt tesznek valamiben.
Hazaérve bebújtak a kuckójukba, csendben eszegettek a hazaiból. Pakolt az útra bőven, még konzerveket is. A nagy csendben hallották kintről az autózúgást, az érkező németek gyors beszédét, a sógor hangos, szívélyes bókolását, udvarlását.
Nóri addig még nem is találkozott rendesen vele, csak egy köszönés erejéig. Lefekvéshez készülődtek, mikor csörgött a mobilja. Kiment vele az udvarra, mikor megismerte a Gyám hangját.
– Nóri, nem akarok ünneprontó lenni, de rossz hírt kell közölnöm, a két lánynak délután meghalt az anyjuk.
– Édes jó Istenem, most akkor induljunk máris haza, hisz ma érkeztünk meg?