Translate

2017. március 14., kedd

Katerina Forest: Egy nap


Egy nap körbe rajzoltam magam a porban,
úgy döntöttem minden kívül rekedt, senki
ne zavarjon többet, én itt bent a körben jól el leszek.

Elfáradtam nagyon, már könnyem se hullott,
elsírtam mindet, azokért kik elhagytak engem.
Elmentek örökre egy égi mezőre, hol végtelen
szeretetben ring egy földöntúli világ. 

Már nem sírok utánuk, csak a hiányuk fáj.

És elmentek, elhagytak páran, kiket még
itt a földön mindennap vártam... csak vártam.
De egy nap magamat vádolva, a kört bezártam.
Körülöttem csend lett, meghaltak a hangok
csak önmagamban hallottam, ahogy nőnek lelkem köré
a magány cseppjeiből kővé vált kristályok.

Jó lesz így, elfogadtam sorsom. De a porba
rajzolt kört hirtelen felkapta egy dacos szél,
mindent átrajzolt dühösen, a vonalat szórta
a világba szerte szét. Én kétségbeesve futottam, hogy
újra összegyűjtsem, szétesett magányom újra építhessem.

De nyílt egy ajtó és ott állt ki elhagyott, és nyílt egy
másik is, egyre több. Vállamhoz egy ölelő kar simult,
szólt csendben – Hiányoztál, itt maradnék veled.
És én boldogan mondtam: -- Igen, maradj, már oly rég vártalak! 

Akkor újra meghallottam a madarak énekét.