Translate

2017. szeptember 29., péntek

Katerina Forest: Katerina Forest: Léleksirató

Katerina Forest: Katerina Forest: Léleksirató: Még élek, érzem, még ver a pulzusom, még mozdul a karom, de gyűrötten lóg bennem a lélek, mint mosott rongy a drótkötélen. Foldoz...

Katerina Forest: Léleksirató


Még élek, érzem, még ver a pulzusom,
még mozdul a karom,
de gyűrötten lóg bennem a lélek,
mint mosott rongy a drótkötélen.

Foldozom össze széteső hitem,
sírva illesztem darabjait össze.
De már porlik, marja az enyészet.
Nincs bennem már sejtelem, nem
érzem az ízét, meghalt a reményem.

Az életem mint zene, mit komponált
a sors, tévedésből rontott kottákon
gyakorolt, rajtam maradt, mint véres
konc, kísér mint halottat a gyászzene.

Rossz napokra rossz éjjelek, izzadó kezek
tágra nyílt felriadó szemek, félelem.
Az elhagyás mély gödrében fekszem
földlakók bújnak szemembe, testem
feszített háló a mélyben.

2017. szeptember 22., péntek

Katerina Forest: HIT



Nagyra törő álmaimat
altatgatom.
Talán érdemes vigyáznom,
hogy megmaradjon
a hitem.
Csendes léptem
senkit nem zavar.
Észrevétlen
közelítem

múló életem.

Katerina Forest: Még időt



Mikor eljön a vég,
csókot lehel szádra a halál.
Keserű nyála folyik lelkeden át.
Megbénít a tudat, pánik tör rád,
itt a földi lét vége,

gyöngyözik homlokod hideg verítéke,
átsuhan előtted életed filmje.
Imát mormolsz, könyörgőt,
kérsz még Időt.

Csak annyit, ami elég, hogy búcsúzz,
még Időt, hogy ne kísértsen a múlt.
Időt, csak keveset, a bocsánatokra,
az el nem mondott titkokra.
Időt, hogy lezárd az életed.

Lassan megadod magad,
arcod fehér márványa alatt
simul a lélek nyugalma.
Már átlépni készülsz.

Kezed simogatott sok szerető arcot,
már elmondtál minden bocsánatot,
azt is, hogy köszönöd ezt a földi létet,

a sok szeretetet.
Szemed alól pillangókén száll
a másik világba a lelked,
útját világítja millió szentjánosbogár.






2017. szeptember 21., csütörtök

Katerina Forest : Tenyerembe veszlek


Tenyeremre veszlek,
felemellek, hogy lásd milyen a világ.
Ha kimozdulsz az álmaidból,
alvó lelked kinyitod,
meglátod, az csak ámbrád
volt, miben magad ringatod,
nem a holnapod.
Ébredj már fel! Menj az utcára,
figyelj a fagyos éjszakában.
Nézd a hajléktalant,
kékülő ujjában a halált, a
zörgő összetört magányt.
Nézd a munkanélkülit,
az utcán kódorgót,
ki önmagával nem mer
szembe nézni, görcsben
gyomra, lelke, mert
keres, egyre keres egy
kiutat, a bizonytalanságban.
Ott van a nyomorék,
ki bizonygatja, hogy beteg,
az évek malmában
a kerék felmorzsolta.
De hiába, csak ő tudja,
a kín milyen keserves,
más csak vigyorog rajta.
Ébredj már fel, menj ki az
utcára ne a Pláza cicomába.
Karácsony közeleg, nézd
a sóvárgó szegényt,
ott a csillogó kirakatüvegén.
Álom világod szemed sötét
függönye, takarásából nem
veszed észre, hogy lazán
felelőtlen semmittevésben,
ha felnőttként elindulsz,
hogy megvívd a saját csatád,
az utca végétől te sem jutsz
tovább. Majd állsz az út sarkán
egyedül, bizonytalanul,
nézed, hogy álmod a sárba gurul.
A csőcselék rajta átvonul.
Tenyerembe veszlek
újra és újra, fáradhatatlanul
mondom, írva és szóval az imám.
Talán egyszer elér hozzád,
hogy a jövő mi szembe jön
veled, rideg és könyörtelen.

2017. szeptember 13., szerda

Katerina Forest :ÉGI HÍRVIVŐ





Fenn az űrben napszél fúj  csillagport,
lenn a földön északi fény  bolyong,
hajlik, fénylik, vakít, félelmetes
hírvivőt küld a világegyetem.

Te kicsi ember, porszeme
vagy égi hatalmamnak,
ma áttörök a védőpajzsodon,
sérülékeny világod habzsolom,
fényárban fürdetem a földi létet,
megszerzek tőled mindent, mit féltesz.

Te kicsi ember, számold az időd, mit
tékozlón gyűrtél, mint olcsó papírt,
lejöttem hozzád, itt az idő, fényből
terítek rád égi lepedőt, átlátszó
tested omlik a tájban, már nem vagy ember,

csak porszem az űrvilágban.

2017. szeptember 9., szombat

József Attila: NEM ÉN KIÁLTOK



Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Símulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe -
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!
Meddő anyánk gyerekért könyörög.
Barátom, drága, szerelmes barátom,
Akár borzalmas, akár nagyszerű,
Nem én kiáltok, a föld dübörög.
1924 első fele

2017. szeptember 6., szerda

Katerina Forest : Őszidő


Hangtalan jön az Ősz, bő kabátja suhan utána.
Mindent, mihez hozzáér, aranyra, barnára fest.
Forgószél suhan, dülöng az ösvényen,
hideg fénnyel kel a Nap… még szárítja könnyem.
Búvik a mag résekbe, gödörbe, csírátlan hullik az
az enyészetbe… imaszék templomi magányban
rajta reszket a Lét, érzi, a Tél közelít felé,
szilaj felhőit korbáccsal veri,
lent a völgyekben a régen üde zöldet halálba küldi
Évszakok jönnek, időznek, elmennek…
az arcomon a ráncok, egyre csak gyűlnek

2017. szeptember 5., kedd

Katerina Forest: Közelít a tél



Gőzölgő kávém finom fodrán
ül a reggel.
A kerti pázsit dértől remeg.
A nagy diófa ágait,
az éjjel elhagyták
a falevelek.

Zörgőn, sárgán, fagyottan
a földön hevernek,
csípős reggeli szél tova sodorja.
Varjú károg, egy egész csapat,
fekete felhőként kering,
hideglelésben keresnek
lent a fákon reggelit.

Itt van az Ősz, itt bizony.
Fázósan becsukom az ablakom.
Bentről nézem a kihűlő tájat,
az összeroskadó világot.

Tudom, jön újra a Tavasz,
majd ha varázspálcájával suhint,
gyönyörű lesz minden:
a Nap melegít, a madár dalol...


De addig még lesz,
egy szegény Karácsony !

Katerina Forest: Közelít az ősz

Közelít az ősz

Az éjszakák már hűvösek,
nyitott ablakodban ül a csend.
Reggeli sétádon már nem vagy egyedül.
A fák lombja közül siklik a köd,
válladra ül. Festi az ősz a tájat,
aranyra, barnára.

Ökörnyál száll a szél hátán,
ezüst fátyolként lebeg.
A nap szűrt fénye háztetőn pihen.
Hangos madárhad a villanydróton
gyülekezőt tart.

Már mindnyájan vándorútra készen.
Mindig ugyanez minden évben,
Szinte percre pontosan.
Nincs változás.

Ugyanaz a kép, ugyanazok a hangok,
csak te, te változol. Hajadban ősz hajszál,
szemed tüze fakul,
már tompa fényben fürdik benned
az érzelem.

Ökölbe zárt kezedben már
nem búvik simogatás.
Az ősz közelíti hozzád
az elmúlást.

2017. szeptember 1., péntek

Katerina Forest: Bács Hója erdő


Rejtélyes erdő mélyén
kúszik a csend, félve lépsz,
talpad alatt reccsen a száraz ág.

Nem rezdül levél, madár nem dalol,
az élet kihalt, nincs sehol.
Fényeket látsz, kábultan állsz,
előtted ölelkező, kiszáradt fák.

Sejtelmes árnyak futnak a szélben,
nem érted miért vizionálsz?
Az erdő szól hozzád. - Idegen,
hagyd el ezt a helyet, hol mágikus
létem meg nem kérdőjelezheted.

Nem a te világod, csak az enyém,
soha nem érted meg az erőm,
ezért siess, hagyd el az erdőt!

Bács-Hója erdő szélén száz éves fa,
kiszáradt ága minden évben hajtja
üde zöld levelét a múltnak, majd
ledobja a sárba, gyöngyöző mocsárba.

Halott nyoszolyába.