Translate

2017. november 23., csütörtök

Katerina Forest: Szellemvilág



Lassan gyújtod a mécsest,
óvatosan, féltve, tenyered
takarásában a láng imbolyog,
fénye gyenge. A temetőre
esti szürkület dobja fátylát,
körülötted életre kel a
szellemvilág.

Emberek halk moraja,
csendes imák. Te mégis
egyedül állsz. Lassan
ezernyi láng dacol a széllel,
mint sok-sok szentjánosbogár
.
Akkor az estben félelem
lopódzik, hangos szívdobogás,
nem vagy egyedül.
Érzed, veled van az ki előtt
állsz,a sírból kiszállt.

Kezed simogatja, homlokod
csókolja. Sejtelmesen suttog.
Megnyugszol. Lassul a pulzusod,
szemed becsukod. Beszélsz hozzá.

Lábad körül porfelhő, száraz
falevéllel keringő lágy szellő.
Szellemvilág, itt vagyok,
eljöttem hozzád, hallgatlak,
szólj hozzám!
Hang nélkül érkezik meg
a várt üzenet:
Itt vagyok, vigyázok rád...

Katerina Forest: ÉHSÉGMENET /2012/


"Ugyan útra kelnek e 2017 telén a szegények Magyarországon?"

Kósza gondolatok rémisztik álmomat,
ébredésem fájó öntudat, mert nem
vagyok veletek a havas utakon.
Lehajtott fejjel mentek az úton, s megaláz
benneteket a kinyúlt kéz - Győzelem!
Alattunk négy kerék, kell e rozskenyér?
Éhségmenet!
Ne várj Csodát! Azt már dögkeselyük
emésztik a korhadó fák ölén, sűrű
bozótban vergődik karmai alatt.
Te csak menj tovább! Hívjad
magad mögé az elesettet, a beteget,
hívjad az öngyilkost, ki még él,
de lélek koporsóban már vergődik
teste, nemsoká Istenhez beszél.
Már tudjuk, hogy ártatlanul szenved
millió ember, ki szegény, esti lámpafény
jussa és darab kenyér. Hívjad az embert
magad mögé, ki csak tűri a statisztikát,
amiben ott van a vörös vonal, hirdeti
a halál logaritmusát. Ha majd az utca
telve, mögötted kígyózik a nép, állj
meg egy pillanatra, hisz egy ország állt
mögéd! Aki lemaradt, az sose érti meg,
ne is várj tőle feloldozást, az éhség mámorát.
Erős két karod emeld fel az égig,
kulcsolj kezet, erős lánccá edzed!
Indulj keletről, nyugatra, söpörd a tájat,
dobálj ki mindent, mi utadba állhat.
Pufogó frázisok ne lökjenek félre,
szirének dala ne vigyen kísértésbe!
Már látod az utad, a célod, hova tartasz,
felejtsd el a régi világodat, ássad
sírját, hulljon verítéked. Ne sirasd,
csak vágd bele a kőkeresztet! Nyiss egy
új lapot életed könyvében, írd az elejére:
Ez a mai nap a Kezdet!
2012.Magyarország

2017. november 3., péntek

Katerina Forest: Istenem, Ő a Te fiad !



Kapualján jár a hideg tél,
hósapkáján csillogó a dér,
háztetőkre omlik fagyott
takaró, falakon belül van
a halállal alvó.
Istenem, Ő a Te fiad!
Elfelejted lassan a földi halandót,
kit teremtettél, hogy legyen hódolód?
Zengjen ajkáról az ige, csak te benned
bízzon, mert csak így marad hite.
Istenem, Ő a Te fiad!
Hisz most is rendületlenül benned,
hideg szobájában, éhezve és fázva,
hogy eljössz hozzá, felemeled
tenyeredből eteted.
Istenem, Ő a Te fiad!
Lelke száll fel az égig, rongyait itt hagyva,
kezét kulcsolva könyörög néked.
Ismerd meg Istenem, Ő a Te fiad

2017. november 1., szerda

Katerina Forest: Még nem hagyhatsz el!


Még döbbenten álltam s néztem arcod,
mi márványként szoborrá változott.
A fekhelyen egy elkínzott test feküdt,
de lelked már könnyű szárnyakon repült.
Még éreztelek.
Mert ott voltál velem, még nem hagytál egyedül,
tudtad, hogy fáj, hogy nem értem, ezernyi kérdés
bennem szétfeszült, mondd, mi lesz most velem?
Mi lesz nélküled velem?
A Veled reggelek, az elkortyolt kávé, a csendes szavak,
a hiányod már benn ordított, mint bölcsőben síró gyermek,
követeltelek - Még nem hagyhatsz magamra, még ezernyi perc,
ami még közös, még ezernyi mosoly, simogatás,
várj kicsit még! Várj! Még elmondom neked,
tegnap akartam… hogy mennyire szeretlek.
Eső esett, arcomon legurultak a cseppek,
közé folyt a keserű könnyem.
Mellettem csobogó patak futott tova,
miben már fürdött a Halál madara.
Láttam, hogy nyílott az ég kapuja,
tündöklő fényben átszállt a lelked rajta.
Gyertyafény lobban, kormozza a keresztet,
hideg kőlapon bevésve a neved,
Született… Meghalt…, Örök emlékezet.
De én tudom, hogy nem vagy itt!
Virágot viszek, a sírhelyedre teszem,
aztán mosollyal arcomon,… elsétálok Veled.