Translate

2018. február 18., vasárnap

Katerina Forest: ÉHSÉGMENET



Kósza gondolatok rémisztik álmomat,
ébredésem fájó öntudat, mert nem
vagyok veletek a havas utakon.
Csak mentek az úton, s megaláz
bennetek a kinyúlt kéz - Győzelem!
Alattunk négy kerék, kell e rozskenyér?
Éhségmenet!

Ne várj Csodát! Azt már dög keselyük
emésztik a korhadó fák ölén, sűrű
bozótban vergődik karmai alatt.
Te csak menj tovább, és hívjad
magad mögé az elesettet, a beteget,
hívjad az öngyilkost, ki még él,
de lélek koporsóban már vergődik
teste, nemsoká Istenhez beszél.

Már tudjuk, hogy ártatlanul szenved
millió ember, ki szegény, esti lámpafény
jussa és darab kenyér. Hívjad az embert
magad mögé, ki csak tűri a statisztikát,
amiben ott van a vörös vonal, hirdeti
a halál logaritmusát. Ha majd az utca
telve, mögötted kígyózik a nép, állj
meg egy pillanatra, hisz egy ország állt
 mögéd, és ki lemaradt, az sose érti meg,
ne is várj tőle feloldozást, az éhség mámorát.

Erős két karod emeld fel az égig,
kulcsolj kezet, erős lánccá edzed,
indulj keletről, nyugatra, söpörd a tájat,
dobálj ki mindent, mi utadba állhat!
Pufogó frázisok ne lökjenek félre,
szirének dala ne vigyen kísértésbe.

Már látod az utad, a célod, hova tartasz.
Felejtsd el a régi világodat! Ássad
sírját, hulljon verítéked, de ne sirasd!
Csak vágd bele a kőkeresztet. Nyiss egy
új lapot életed könyvében, írd az elejére:
Ez a mai nap a Kezdet!


2012.Magyarország

2018. február 15., csütörtök

Márai Sándor:A tanulság


De valamit mégis megtanultam, negyven év alatt: megtanultam azt, hogy nem lehet eléggé alázatosan, elég türelmesen és hódolva fogadni az élet ajándékait, de nem lehet eléggé vigyázni arra sem, hogy ne adjuk oda szívünket egészen és feltétel nélkül eleveneknek. Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit, szenved és elpusztul. Nem hirdetek közönyt, sem pökhendi fölényt, sem ridegséget. Csak éppen ezt: szeress, de módjával. Ne higgyél azoknak, akik a lángot, a megsemmisülést, a teljes odaadást követelik. Uzsorások ezek, ha karmaik közé kerülsz, kiszívják véred és érzéseid, s azután elpusztulsz. Örülj a fénynek, szeress, hálás is lehetsz, de valamit tartsál meg magadnak. Nem kell sokat beszélni erről. Mosolyogni kell, örülni az életnek, s pontosan annyit adni, amennyit kapsz. Semmivel többet, érted? Egy kézszorítással, egy mosollyal sem többet! Nagyon komolyan mondom ezt. Okom van erre.

2018. február 12., hétfő

2018. február 9., péntek

2.Olvasói vélemény



2.
Katerina Forest: SÁRA:  Az angyalok ráérnek 
Hogy ki is Sára? Ha elsőre megvetnéd a gőgös egyetemista lányt, aki úszik az árral és reggelente arra sem emlékszik hova sodorta az előző éjszaka… Ne tedd! Sára nem egy sztereotípia. Nem egy fiatalon-kiégés története. Sára egy pillangó. Az első megélt trauma, a bebábozódás fázisa számára. Karaktere komoly jellemfejlődésen megy keresztül, s válik tudatára ébredt felnőtté. Dráma és misztikum szövi át az eseményeket, azonban a spirituális szál ellenére is megmarad a realitás talaján. Megismerhetjük Benjámint, aki a sorozatos veszteségek hatására szélsőségesen és visszafordíthatatlanul cselekszik. Börtönbe kerül, ahol nem csak a törvény által kiszabott büntetéssel kell szembenéznie, hanem saját démonjaival is. Feleségét elveszíti, gyermekei állami gondozásba kerülnek. Minden jel arra mutat, hogy a bajbajutott családnak a felnőtté válás küszöbén álló Sára jelenti az egyetlen megoldást. Úgy toppan be a két kislány és Benjamin életébe mintha a sors küldte volna. Egy különös beszélgetés mindent megváltoztat, és felbonthatatlan köteléket hoz létre szereplőink életében. A városi lányból anya lesz, az árvák otthonra lelnek és talán Benjamin szíve is meglágyul.
Az anyagias világtól való elszakadást szimbolizáló vidék nem csupán egy élőhely, de jelentős események színtere lesz a műben. Kényes témákat boncolgatva szembesít, ébreszt gondolkodásra, társadalomkritikaként tudósít az elsikkasztott részletekről.

Fábián Anita 27 éves / Art- Opus- Klub zárt költészeti csoport/

1.OLVASÓI VÉLEMÉNY


Katerina Forest: SÁRA  I.rész: Az angyalok ráérnek
                             SÁRA II.rész: A hozzád vezető út

                                  

Ki ne vágyna arra, hogy friss diplomásként végre önálló életet éljen, megálljon a saját lábán. Korunk fiataljai azonban gyakran szembesülnek azzal, hogy nem találnak munkát, s az elképzelt élet csöppet sem olyan felhőtlen, ahogyan megálmodták a gondtalan egyetemista élet idején. Sára, a címszereplő számára a szó szoros értelmében kijózanító az önálló élet kezdete. Elveszíti édesapját, anyagi csőd fenyegeti özvegyen maradt édesanyját, s ha ez nem lenne elég, megmagyarázhatatlan, misztikus események veszik kezdetét. A fiatal lány a szemünk előtt formálódik, fejlődik. Az események eleinte csak sodorják, míg sorszerű útjára rá nem talál. Az önmagát sajnáló, önző Sárából lassanként embertársain segíteni tudó, angyali teremtés válik, áldozatból áldozatokat felkaroló, segítő nővé érik.
A regény napjaink minden fontos eseményét nagyító alá veszi. A pénzvilág embertelensége, könyörtelensége, a devizahitelesek kilátástalan kelepcéje éppúgy feltárul a lapokon, mint a drogosok világa, a nevelőotthonok és börtönök rideg valósága, a hazájukból menekülni kénytelen bevándorlók kálváriája. Együtt izgulunk a főhőssel, hogy ki tudjon törni a reményvesztettségből, hogy megtalálja azt az életformát, amely lehetőséget biztosít a vágyott boldogságra. Ez az életforma a rousseaui szemlélet modern változata, megmenteni a természetből azt, ami még eredeti, ami nem romlott el végérvényesen.
A regény nyomasztóan, sokkolóan őszinte korkép. Nem akar szépíteni azon, amin nem lehet. Mégsem kiábrándító ez a mű, hiszen ráébreszti az olvasót, hogy a világ, akár a saját belső világunk, szemléletmódunk is formálható.
A mű szerelmi szála sem rózsaszín leányszobában álmodott, romantikus sztori. Inkább fájdalmasan nehéz, lassan kibomló, valódi érzelem. Két ember szenvedésének tüzéből felizzó, megharcolt, kiérdemelt kötelék.
A Sára című regény nem ígér könnyed olvasmányélményt, de hatása éppen ebben rejlik. Hatása garantáltan hosszan tartó.
Kiss Katalin
Poroszló
Vass Lajos Általános Iskola
Magyar nyelv és Irodalom tanár/ 52 éves/


2018. február 8., csütörtök

Katerina Forest: Jéggyöngyök





Sárgával színezi a tél a hó alatti rétet,
barnán zörögve szál egy falevél,
a fák is bénán néznek az égre,
csillan rajtuk a fagyott hajnali dér.
A házak falát fájón öleli az északi szél,
sziszeg és zeng az égi hárfa, lüktet
az égi zene. Hópihék szálnak a mélybe,
táncolva suhannak a város felett.
A nap opálosan kel fel, fénye hideg,
szikrázik egyet a fagyott folyó felett.
Csúszik, fürdik a vízben, játékát megunja
mérföldes ködtakaróját hátára borítja.

Rád gondolok megint mert fáj a magány,
könnyeim jéggyöngyök, szívem fagyott,
mióta nem vagy itt, a szeretet halott.

2018. február 7., szerda

Katerina Forest: Elbocsájtás



Még szomorú vagyok, mert letéptelek magamról, mint a vihar a fáról a gyümölcsöt. Hiába kapaszkodtál, könyörögtél, én kíméletlenül elmondtam az érveim. Legfőként azt, hogy eljött az idő, ne éld az én életem. A Te utad másfelé visz, más az irány, más a cél.
Még hitegetted magad, azt hitted ez csak egy rossz vicc csak, nem lehetek ilyen kegyetlen. Nem rúghatom ki az ajtón a biztonságodat, a felelőtlen bohém fiatalságodat. Még tudnom kell, hogy éretlen vagy az életre! De én szóltam újra, hogy készülj,már önmagadnak élsz. A jövőd már csak Te döntheted el. Indulnod kell! Ölelj át, nem baj, ha könnyezel én is könnyezem… de ne nézz vissza mert megszakad a szívem!
Néha útkereszteződéshez érsz, bizonyára majd rám gondolsz, hogy én merre indulnék? De tudd, nem biztos, hogy azt kell választanod, amit én választanék. Én is tévedtem sokat. De az élet megtanított, hogy beismerjem a hibáimat, mint ahogy téged is meg fog tanítani.
Könnyű lenne téged hamis illúziókba ringatni, hogy örökké tart a Ma. Miért hazudjak, csak a pillanat öröméért?A küszöbödön ott vár a Holnap. A sorsod képlékeny, mint az olvadó viasz, beolvad a jövőbe. Én már nem tudok ott lenni veled, szokjad a hiányomat.


2018. február 4., vasárnap

Katerina Forest: Szájtépés

Kimondták!
 "Klímamenekültek" egyértelmű, hogy eljött ez a korszak. A népvándorlást ha akarjuk, ha nem, tűzzel vassal sem tudjuk megállítani.A tengerek élővilága kipusztul, van olyan ami már jelenleg 100 %- osan, vagy élelmezésre veszélyes a nagyfokú sugárzásnak kitett élővilága /Fukusima, tenger alatti robbantások, olaj, egyéb szennyeződés miatt / A Föld talaja egyre nagyobb iramban válik művelhetetlenné, elsivatagosodik, a folyók tavak kiszáradnak, vagy már kiszáradtak.
 Ha ez itt velünk történne meg a Kárpát medencében, mi is útra kellnénk. A legrosszabb az egészben, hogy ezt mind mi követtük el az anyabolygónk ellen. Nincs itt helye semmi mellébeszédnek, csak szájtépés van ezerrel és szégyenteljes közöny. Hagyta több milliárd ember hogy pár tízezer tőzsdecápa élhetetlenné tegye a Földet a profit érdekében. Ez a választás ami nálunk folyik ez is része az "ingyen cirkusz hülye gyerekeknek" című műsornak. Mindent elkövet a pórázon rángatott média, hogy szemet hunyjon közel tízmillió ember, hogyan teszi tönkre, lopja szét, zülleszti le, pár tucat felsőbbrendűnek vélt alak, ezt a gyönyörű országot.
 Mindenki egyformán születik, véglények vagyunk. Eszünk és szarunk. Van aki mindkét testnyilását az utóbbira használja. Ha megszünik a védelem körülötte, azonnal vinnyogó kutyává válik, tehetettlen kiszolgáltatottá, mint a többi hét milliárd a Földön. A magyar különleges nép, bár mindent elkövettek az eddigi történelmünben, hogy eltitkolják ősi eredetünket, kiírtsanak benünket. Az oszmán elnyomás évei alatt a legigazabb magyart mind megölték.
Csak reménykedni lehet, hogy él még itt igaz magyar leszármazott és képes megvédeni ezt a Kánaánt, amit kaptunk az Őseinktől.Képes megvédeni a kiszolgáltatottakat, akik a kipusztított erdők helyére sarjakat ültethetnek.












2018. február 3., szombat

Katerina Forest: Valami furcsa ősz



Más ez az ősz, furcsa érzés, ahogy érkezett
kopogtatás nélkül, nyitja az ajtónk, hirtelen
hűvös lett az est. Hideg lett a lelkem tőle idebent.
Valami változott, más minden, nem készült
fel senki és semmi, hogy pihenni térjen.

Zaklatott gondolataink ébren figyelnek minden
neszre, álmaink bennünk rekedtek, talán örökre.
Félve figyeljük egymás arcát, töröljük könnyeinket,
meleg, táncoló lángokról képzelgünk, de jéghegyekbe
ütközünk. Az eső mossa az utca kövét, pocsolyákban

fürdik a tudat, nem fénylik már drágagyöngyként
a jövőnk. Az őszi eső végigsöpör a tájon, végig az egész
világon. Elidőzik a nyomor lakta sátortáborokon,
mikben halk ima száll fel az égig, hazug mesékben
fetreng ott benn a lét, vágyak, sóhajok várják a szebb jövőt.
Valami furcsa ősz tört be hozzánk, mély sóhajokkal

forgunk bűntudatunk kemény nyoszolyáján,
csak a vérhold vigyorog ránk a kinti sötét éjből.
Valami furcsa ősz ez, Istenverte ősz, ami után
ki tudja, milyen gonosz idegenként süvít be a tél.
2015. szeptember 27.

2018. február 1., csütörtök

Katerina Forest: Megalkuvás




A hajnali köd megint ráfeküdt a háztetőkre,
nyálasan csurog, kenődik ablakra, kőre.
Nézem a kinti világot, hol szürkére
festi a tél, a repedt fák ágát,kéjesen
borzolja a szél, a bűzlő madárhullák tollát.
A mindennapok kényszere rám dobta
rég megkopott kabátom. Félretaposott
cipőm klappog az úton megbújó pocsolyákban.
Kátyúk, káromkodások közt ébredt a város,
mogorva emberek, testidegen szagokba
burkolózva mennek. Taszítanak. A közöny ráragadt
a kirakatok üvegére, folyik le róla, mintha
a hányadéka lenne. Már nem érdekel:
az üveg mögötti csillogás, nincs bennem
eufória- mindent magamnak- akarás.
Hiába minden erőlködés, álszent énkép,
a tükörben meztelenné válok, szégyenkezve
aggatom magamra az összes flancos ruhámat.
Gerinctelen a hátam, a torz arcom iszonyodva
néz rám: Mivé váltam?
Az utcán belépek a lehajtott fejű emberek közé,
gondosan elvegyülök a tömegben, eltűnök benne.
Köztük porszemmé válok, egy szürke senkivé.

Katerina Forest: Képzelgés




A hegy délcegen tör az ég felé, nyújtózva fellegekig ér
néha lecsúszik rajta a köd, siklik, simítja kőszikla lelkét.
A felhőkből víz buggyan elő, sisteregve száguld lefelé,
fűre, fára, patak medrében elterül, a nap tüzében párává
szelídül – Hazugság,zúgja az erdő, hogy nincs fent és lent,
csak lebegés, gyökereink a földben örökre bent rekedtek,
mégis az ágaink a felhőig érnek, fényben fürödnek.
A hegy lábánál zúgó patakmeder, erős sodrással tör a
széles folyam felé, a tengerhez igyekszik, nászra készül,
egyesül vele, majd a medrében elvegyül. Suttog és csobban:
– Nem értelek, nincs tér és nincs idő, nincs lent és fent,
nem fékez semmisem, hogy útra kelj, csak illúzió a kötelék
mi rabságban tart, és nem engedi szabadon az igaz képzelgést.