Ady Endre: Ki látott engem?

 

Volt nálamnál már haragosabb Élet?

S haragudtam-e, vagy csak hitem tévedt?
 

Szivem vajon nem szent harang verője?
Vagyok csakugyan dühök keverője?
 

Kit mutatok s mit kutató szemeknek?
Nem csalom-e azokat, kik szeretnek?
 

Szeretem-e azokat, kiknek mondom?
Méltán gerjeszt haragot büszke gondom?
 

Ennen dühöm nem csak piros káprázat?
S azok forrók, kik közelemben fáznak?
 

Bolond tüzem alágyujt-e sziveknek?
Szeretnek-e, kik szerelmet lihegnek?
 

Csókos szám miért tör szitokba rögtön?
Nem tenyeremet rejti csak az öklöm?
 

Pótolnak-e életet élet-morzsák?
Érdemlem-e szánásnak csúnya sorsát?
 

Szabad-e engem hidegen megértni?
Szabad közönnyel előlem kitérni?
 

Gerjedt lelkemnek ki látta valóját?
Ki lát, szivem, sebes és örök jóság?
 

Istenülő vágyaimba ki látott?
Óh, vak szivű, hideg szemű barátok.

Pilinszky János: Téli ég alatt

 Fejem fölé a csillagok

jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt
hanyattdölök a falnak.

A szomorúság tétován
kicsordul árva számon.
Mivé is lett az anyatej?
Beszennyezem kabátom.

Akár a kő, olyan vagyok,
mindegy mi jön, csak jöjjön.
Oly engedelmes, jó leszek,
végig esem a földön.

Tovább nem ámitom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten.

Ennél már semmi nem lehet
se egyszerűbb, se szörnyebb:
lassan megindulnak felém
a bibliai szörnyek.