Mint egy méhkas zsong ez a világ,
pénzéhes nyálcsorgató kaptár,
miben szolgalelkű koldus katonák
mossák napról napra az urak
lábát
Hasra hát!
Taposson rajtad a kor, verjen véres
csíkot hátadra, ne sírj, ne szólj.
Már érzed és tudod, hogy itt a vég.
Mint Róma bukása eljött, ideért
hozzánk a szenny, a romlott idea,
miben már rothad hús a virág illata.
Hallgass hát!
Szól a harang, esküvőre hív, és ím,
itt az
ara, ifjú feleség és férj, csillan
ujján
a briliáns gyűrű, szemében olvad
a vágy, nyálas csókkal zárja titkát.
Szájfényük összetapad, végre eljött a
nap!
Két férfi hűséget esküszik, kéjtől
dagad
az erotika. Hányinger ez a világ.
És most nézd!
Hogy bomlik a szürkület ott lenn
a folyó tajtékzó vize felett, miben
az égbolt lógatja lábát, és várja a
nászt,
az összeolvadást. Harapja, lenyeli
aztán visszaöklendezi létünk műanyag
világát.
Ez a tánc volt az utolsó, miben
fűzőtől
fulladsz, de járod halálig, mert nem
tehetsz mást.
És most fordulj!
Térj vissza bölcsődbe, ringasson esti
szél
Harmat mossa arcod, erdő takarjon.
Temesd a múltat, semmitől se félj,
A kor mögötted már szövi a halotti
leplét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése