Az idő szelíd percekkel kereskedő,
elvesz tőled mindent, hiába kéred.
Ott az utca végén a fényre kilépő
Szerelem, már csak tovatűnő emlék,
gyöngy kacagása a szűzi varázsnak.
Tündérfürt simul könnyes arcodon,
mellőled a boldogság messzire oson.
A magány csak hűséges cimborád,
eltűnt, szétfoszlott a mámor, nincs
több varázs, a szavak koppannak
a földre, ott szürkén elhevernek,
a „Síron túl is szeretlek”,betűkre
szétesnek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése