Ide értem veled a puszta közepére,
hol az éjszaka sötét köpenyére
varrott ezer csillag ragyog.
Nincs szikra, fény a földön, mi
világítson, csak fenn égnek imbolygó
lélek lámpások. Hófehér galambok
szárnycsapásai az éj bársonyát
verdesik, vágynak fel az égbe,
míg mi itt lenn a földön sírva
ölelkezünk nem látjuk a jövőnk
Titkok tárulnak, ezer éves képek
mik rejtett zugokban heverésztek,
vágyva szomjazzuk a tudást, de
összeroppanunk a felismerés után,
szolga lelkünk remegve öleli egymást.
Egy dal a régi világból, halkan
csendben, recsegve akadozva
visszavisz újra a boldogság honába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése