Ma újra felszálltak a repülők, temetni a jövőt,
ezüst testükön csillan a napfény, övék az ég.
Lenn a völgyben patak csordogál, rajta mintát
fodroz a szél, hátán dallal repül tovább,
bukfencet vet benne a gyermekkacagás.
De nézz fel az égre, és keresd a varázst,
a nap fénylő sugarát, nézd a repülők után
a szürke homályt, mi elfedi szemed elől a
kék tengert, a földi kupolát. Nézd, amíg lehet.
Az óra vészesen ketyeg, s Te már látod a lényeget,
a haldokló természetet. Az életed, lélekelem,
ha sorvad a test, jajdul a lélek, gyengül a kéz,
béna a lábad, tudatod viaszba mártva,
és csak nézed, a repülőket, amik évtizedek
óta róják az utat, hogy gyengüljön a földi tudat.
Erőtlen kéz nem forgat kardot. Fölényes vigyorral
arcán, a csúszó mászó polip prédára les, telhetetlen
gyomra mindig üres. Egy kis csend: hallod a repülőket?..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése