KATONANÓTA 1920

Nincs már nekem puskám, az olasznak adtam, amikor a harcot könnyezve feladtam. Katonagúnyámat az osztrák le tépte, amért a két karom a határát védte, úgy fizetett érte.
Katonagúnyámat az osztrák le tépte, amért a két karom a határát védte, úgy fizetett érte.

Zokogástól hangos Duna-Tisza partja, kacagó ellenség osztozkodik raja.
Suhog az őszi szél, Késmárk felett sírva, Nagy-Magyarországot most teszik a sírba, így volt ez megírva
Suhog az őszi szél, Késmárk felett sírva, Nagy-Magyarországot most teszik a sírba, így volt ez megírva

Országjáró szellő könnyeink felissza, de senki se hozza a kedvünket vissza.
Bús, szomorú nóta terem aztán itten, az is úgy végződik, verje meg a Isten, verje meg az Isten!
Bús, szomorú nóta terem aztán itten, az is úgy végződik, verje meg a Isten, verje meg az Isten!

Délibáb sem játszik, furulya se szólal, tele van az ország bitang árulóval.
Verje meg az Isten, ne szűnjön haragja, azt aki ezt tette, aki ezt akarta, aki így akarta.
Verje meg az Isten, ne szűnjön haragja, azt aki ezt tette, aki ezt akarta, aki így akarta.

Lesz még nekem puskám, szurony is lesz rajta, újra felhangzik még, rajta Magyar, rajta!
Ellenség vérében szuronyom megmártom, így szerzem majd vissza szép Magyarországom, Nagy-Magyarországom!
Ellenség vérében szuronyom megmártom, így szerzem majd vissza szép Magyarországom, Nagy-Magyarországom!

(katonanóta 1920)