Katerina Forest: ÉHSÉGMENET

Kósza gondolatok rémisztik álmomat,

ébredésem fájó öntudat, mert nem

vagyok veletek a havas utakon.

Csak mentek az úton, s megaláz

bennetek a kinyúlt kéz - Győzelem!
Alattunk négy kerék, kell e rozskenyér?

Éhségmenet!

Ne várj Csodát! Azt már dög keselyük

emésztik a korhadó fák ölén, sűrű

bozótban vergődik karmai alatt.

Te csak menj tovább, és hívjad

magad mögé az elesettet, a beteget,

hívjad az öngyilkost, ki még él,

de lélek koporsóban már vergődik

teste, nemsoká Istenhez beszél.

Már tudjuk, hogy ártatlanul szenved

millió ember, ki szegény, esti lámpafény

jussa és darab kenyér. Hívjad az embert

magad mögé, ki csak tűri a statisztikát,

amiben ott van a vörös vonal, hirdeti

a halál logaritmusát. Ha majd az utca

telve, mögötted kígyózik a nép, állj

meg egy pillanatra, hisz egy ország állt

 mögéd, és ki lemaradt, az sose érti meg,

ne is várj tőle feloldozást, az éhség mámorát.

Erős két karod emeld fel az égig,

kulcsolj kezet, erős lánccá edzed,

indulj keletről, nyugatra, söpörd a tájat,

dobálj ki mindent, mi utadba állhat!

Pufogó frázisok ne lökjenek félre,

szirének dala ne vigyen kísértésbe.

Már látod az utad, a célod, hova tartasz.

Felejtsd el a régi világodat! Ássad

sírját, hulljon verítéked, de ne sirasd!

Csak vágd bele a kőkeresztet. Nyiss egy

új lapot életed könyvében, írd az elejére:

Ez a mai nap a Kezdet!

2012.Magyarország