Még élek, érzem, még ver a pulzusom,
még mozdul a karom,
de gyűrötten lóg bennem a lélek,
mint mosott rongy a drótkötélen.
Foldozom össze széteső hitem,
sírva illesztem darabjait össze.
De már porlik, marja az enyészet.
Nincs bennem már sejtelem, nem
érzem az ízét, meghalt a reményem.
Az életem mint zene, mit komponált
a sors, tévedésből rontott kottákon
gyakorolt, rajtam maradt, mint véres
konc, kísér mint halottat a gyászzene.
Rossz napokra rossz éjjelek, izzadó kezek
tágra nyílt felriadó szemek, félelem.
Az elhagyás mély gödrében fekszem
földlakók bújnak szemembe, testem
feszített háló a mélyben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése