Katerina Forest: ÉHSÉGMENET /2012/

"Ugyan útra kelnek e 2017 telén a szegények Magyarországon?"

Kósza gondolatok rémisztik álmomat,
ébredésem fájó öntudat, mert nem
vagyok veletek a havas utakon.
Lehajtott fejjel mentek az úton, s megaláz
benneteket a kinyúlt kéz - Győzelem!
Alattunk négy kerék, kell e rozskenyér?
Éhségmenet!

Ne várj Csodát! Azt már dögkeselyük
emésztik a korhadó fák ölén, sűrű
bozótban vergődik karmai alatt.
Te csak menj tovább! Hívjad
magad mögé az elesettet, a beteget,
hívjad az öngyilkost, ki még él,
de lélek koporsóban már vergődik
teste, nemsoká Istenhez beszél.

Már tudjuk, hogy ártatlanul szenved
millió ember, ki szegény, esti lámpafény
jussa és darab kenyér. Hívjad az embert
magad mögé, ki csak tűri a statisztikát,
amiben ott van a vörös vonal, hirdeti
a halál logaritmusát. Ha majd az utca
telve, mögötted kígyózik a nép, állj
meg egy pillanatra, hisz egy ország állt
mögéd! Aki lemaradt, az sose érti meg,
ne is várj tőle feloldozást, az éhség mámorát.

Erős két karod emeld fel az égig,
kulcsolj kezet, erős lánccá edzed!
Indulj keletről, nyugatra, söpörd a tájat,
dobálj ki mindent, mi utadba állhat.
Pufogó frázisok ne lökjenek félre,
szirének dala ne vigyen kísértésbe!

Már látod az utad, a célod, hova tartasz,
felejtsd el a régi világodat, ássad
sírját, hulljon verítéked. Ne sirasd,
csak vágd bele a kőkeresztet! Nyiss egy
új lapot életed könyvében, írd az elejére:
Ez a mai nap a Kezdet!

2012.Magyarország