Jagos István Róbert (szent) Estékre

...és a szavakat felmagasztaljuk,
ahogy az emlékeket, tetteket,
a csikkeket ma nem dobjuk el,
s füstben szövünk szívből fent terveket.

Mosolygunk a tegnapi haragra,
és mosolygunk a holnapi gyászra.
Szemeinkben felhőbe zárt líra
- csókot lehel a sosem létezett lányra.

Kezeket nyújtunk, remegő kezeket.
Talán a hideg, vagy az izgalom teszi:
amit Isten egyszer odaadott,
azt ember, állat, többé el nem veszi.

Mégis, ahogy letelnek a napok,
mintha valami fenségest vesztenénk.
A csikkeket újra eldobálva
tör ránk a gyűlölet és a rettegés.