Álmodik a Nyomor, elgyengült kezével
kapaszkodót keres, de nincs sehol
se egy görcsös ág, se egy kéz, ami felé nyúlna.
Sír a Nyomor, szeméből szürke
eső esik, körülötte pocsolyává válik.
Fél a Nyomor, a mától a holnaptól,
fél a közelgő lépések zajától.
Éhezik a Nyomor, korgó hassal
alszik, álmában nagyot nyel,
sült húsról álmodik.
Reménykedik a Nyomor, hogy
egy nap, nem taposnak rája,
kihúzott gerinccel majd az utcákat járja.
Felébred a Nyomor, körbe néz,
szívét görcsbe rántja a felismerés.
Kilép a Nyomor az árnyékból a fényre
Szakadt rongyaitól megválik örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése