Dsida Jenő: Ha erre jársz

Jaj, ha látnád a gesztenyéknek

szétdúlt lombjait mifelénk ?

s hallanád dacos felzúgását:

Az lenne csak a mi zenénk!

A vén templomot veszik körbe,

(az se tudja, hogy mire vár még…)

csupa zizegés, nyirkos ének,

csupa agg mese, csupa árnyék.

Most, hogy az ősz már fújdolgál

és minden nyári szenvedélyt öl,

vágyódva esdek, hogy gyere:

hadd meséljek a gesztenyékről.

Tegnap, amikor erre jártam

az alkonyatban egyedül,

hogy lombjuk már hervadni kezd,

elárultam véletlenül.

Oly búsan néztek akkor engem

ködön, esti homályon át,

mint egy virágzó asszony nézi

legelső szál ezüst haját.

Poézis volt és őszi szépség

szívemnek könnyes két vendége

s az egyik zúgó nagy fa alján

öreg koldusként ült a béke.

Szemem behunytam… Most didergek.

Félek, mert olyan nagy az ősz –

Csak tudnám, hogy kezed forró lesz,

ha véletlenül erre jössz.

Jaj, ha látnád a gesztenyéknek

dúlt lombjait most mifelénk

s hallanád dacoló zúgását:

Az lenne csak a mi zenénk!

Bizony mondom, ha sose égtél,

most fellobbannál, mint a láng,

s mert nem akarunk halni még,

halkan egymásra hajlanánk.

Szatmár, 1926. augusztus