Bizonytalanság

 

Sára otthagyta a két duruzsoló asszonyt, átment a másik szobába.

Beindította az apja számítógépét. Mikor bevillant a monitoron az első kép, összerezzent. A diplomaosztáskor készült fotó volt a főoldalon, ahogy ölelték egymást boldogan. Apa és lánya. Mind a ketten teli szájjal nevettek. Sokáig nézegette a fotót emlékeibe merülve.– Biztos, hogy nagyon boldog volt apja, hogy diplomás lett. Mit szólna most szegény, ha megtudná, mit tervezget odaát a másik szobában a nővére meg a felesége? Ha élne, kinevetné őket, talán azt mondaná:

– Hé, álljatok le, nem azért tanult Sára, hogy paraszt legyen!

A keresztapja meg titokban végig oda várta a tanyára. Megvette a sok földet a tanyaház körül. Szólhatott volna, hogy ne közgazdásznak tanuljon, hanem mezőgazdásznak. Hát persze, elejétől fogva várta a tanyasi gazdaságba, hisz el is mondta, csak akkor még nem értette meg:" Neked adom a tanya feletti csillagos mennyboltot", jutott újra eszébe, hogy az öreg keresztapja mit mondott neki gyerekként. – Félelmetes, ahogy előjöttek arról az estéről az emlékei, mintha figyelmeztette volna, hogy nagyon közeledik az idő, amikor át kell vennie az örökségét. A csillagokat a tanya felett.

Beírt a Google keresőjébe egy szót, „árva gyermek". Eszméletlen kínálat ugrott elé, keresgélt köztük. Az állami gondozásnál rákattintott. Olvasta és még jobban összezavarodott. Úgy zárta le a gépet, hogy már tisztában volt azzal, mitől félt az asszony. A gyerekek tényleg nehéz helyzetbe kerültek. Az a legkevesebb, hogy ideiglenesen nevelőszülőhöz adják őket. Megtudta azt is, ha az apa rendszeresen látogatja a két gyereket, nem adhatják örökbe egyiket sem. De ha nem látogatja őket, valami ok miatt, akkor örökbe adhatókká válnak.

Az asszony talán attól fél, hogy a férje nem képes összetartani a családot. Azt mondta, a férje előtt nincs egyenes út... ugyan mire gondolt, mit tud, amit nem mondott el? Talán azért nem akart beszélni, mert ott volt a férje.

Sárának továbbra sem volt halvány sejtelme arról, hogy mit fog tenni, ha mégis megcsörren a telefonja. Mert tudat alatt érezte, hogy még nincs lejátszva minden ebben a nem mindennapi történetben.

A férfi nem fogja felhívni az biztos. Minek? Csak arra kérte, színészkedjen. Játsszon el egy szerepet a haldokló feleségének. Talán az asszony hívhatja mégis... de honnan, hisz meg fog halni, a túlvilágról? Neki adott telefonszámot. Lecsukta a laptopot. Arra gondolt, le kéne zárnia ezt az egész szerencsétlen ügyet. Lezárni úgy, ahogy a haldokló asszony férje kérte rá. Lezárni és örökre elfelejteni. Miért olyan nehéz megszabadulni egy rémálomtól? – Lám, milyen idióta, nem képes szabadulni tőle. Még a végén elhiszi, hogy az a nő tényleg látta a jövőt. De legalább lenne benne valami hihető, kézzelfogható, valami extra. Csak magában az is nevetséges, hogy van két gyerek, akik csak arra várnak, hogy ő nevelje fel őket. Azt miért nem látta ez az asszony, hogy egyáltalán akarja-e? Még hogy a sors, meg az Isten. Kivan az egésztől! – Vissza ment a konyhába a két trécselő asszonyhoz, közben széles mosolyra igazította az arcát, nehogy észre vegyék, hogy nincs minden rendben körülötte. Egyelőre senkivel nem akart beszélni arról, milyen nevetséges szituációba keverte saját magát.

Kiderült, hogy a keresztanyja nem csak egy napra utazott fel a városba. Nagy súlya volt a látogatásának, ezért aludt egy éjszakát vendégségben, mert úgy gondolta, mindent meg kell részletesen beszélni, nem szabad elkapkodni semmit sem. Sára megebédelt velük, majd koradélután elbúcsúzott tőlük.

– Aztán alaposan rágjátok át a tervet, ne csússzon bele hiba! Segítek mindenben, csak szóljatok, ha bármiben megakadtok. Telefonálj anyu, mindenről tájékoztass, ígérd meg! – szólt rá az anyjára. – Te meg keresztanyám, nagyon megleptél, hogy így gondoskodsz a családról. De nem csak te, szegény keresztapám is, nem is tudom, mit mondjak. Őszintén még fel se fogtam a súlyát a szavaidnak.
– Kiről gondoskodtunk volna, Sára? Isten nekem nem adott gyermeket, de kínált egy lehetőséget. És az te voltál mindig kislányom. Olyan vagy te nekem, mint az édes gyermekem, mióta a keresztvíz alá tartottalak. Jó, hogy hazavezérelt a mai nap az Isten – nézett áhítatosan a mennyezet felé és keresztet vetett gyorsan. – Mert csak a te szavad a döntő. Mi már lépegetünk minden nap Jézus országa felé. Kellesz a gazdaságba, a fiatalságod elsősorban. Azért, hogy öreg napjainkra odafigyelj. Remélem, ad az Isten melléd egy jóravaló, becsületes férfiembert, aki megbecsüli a keresztapád élete munkáját. kétszázholdas tanyagazdaság, az egy nagy ajándék. Remélem, már felismerted aranyom te is?
– Megtanulom azt is, na persze, ha segítesz. Az meg, hogy ki lesz a párom, még a jövő rejtegeti előlem is. Nem sürgős számomra a férjhez menés. A mai srácokból kiábrándultam. A mostani ismeretségi körömből még csak egy sem jöhet számításba. Az egyetemről meg pláne. Azokkal csak csavarogni, bulizni volt jó. De az már a múlté. Az apu halálával valami nagyon megváltozott bennem, változott az értékrendem. Sajnos későn, hamarabb kellett volna.
– Az idő sürget pedig, a legszebb korban vagy gyermekáldásra. Még az kéne, hogy öreglány maradj. Szép vagy, okos vagy. Majd meglátod, ott vidéken járni fog utánad sok legény, ne is itt keresd az igazit! – hízelgett az öregasszony, mint egy kerítő.
Sára nevetett a keresztanyja elmélkedésén, megölelgette mindkettőjüket és elindult Csepelre, Kíra családjához.