Sára mire hazaért az albérletébe, megbánta Rózának tett ígéretét. A szoba csendjében éles hangon megszólalt a telefonja, mikor felvette meglepődve hallotta a vonalban Kíra hangját.
– Végre Kíra! Mi van veletek? Jól eltüntetek a képből! – kezdte a szemrehányást azonnal.
Kíra idegesen beszélt, Sára először nem is értette mit akar vele közölni. Annyi átért hozzá azonnal, hogy nagyon maga alatt van.
– Nézz utána, hogy mehetnék innen haza, nincs egy kurva vasam sem! – hallotta a barátnője követelődző hangját.
– Hogy lehet az, hogy nincs pénzed? Nem dolgozol? Mi van a többiekkel? – hadarta egymásután a kérdéseket.
– Milyen többiekkel? Csak ketten jöttünk ki Zotyával. A többiek lemondták az utazást. Nem érdekes, most úgysem tudom elmondani. Segítsél Sára, haza akarok menni! Érted?
– Csak Zotyával? Az eszem megáll, összevesztetek?
– Nem vesztem össze vele, másról van szó... szóval anyám miatt akarok haza menni. Meg lett itt egy kis gubanc a lelki életemmel. Majd elmondok mindent, hosszú történet.
– Jól van, akkor mondd meg, mit csináljak?
– Pénz kell, nincs pénzem repülőjegyre!
– Menj be a konzulátusra, mondd el mi történt veled, ott ők tudnak segíteni, nekem add meg azonnal a címed, vagy a számlaszámod, anélkül semmit sem tudok segíteni. – hadarta Sára a tanácsait – Itt vagy? Itthonról is tudok interneten fizetni hazautazást, utána nézek azonnal. Hallasz engem? – A vonal gyanúsan süketté vált, rájött, hogy csak az üres vonalnak beszél. Nem tudta visszahívni, Kira számát nem mutatta ki a telefonja. Még azt sem tudta meg, hogy mennyit hallhatott meg a tanácsaiból. Egy ideig bízott benne, hogy visszahívja Kíra, de a telefon néma maradt. Átöltözött, eldöntötte, hogy mégis felkeresi Rózát és a barátait.
Elindult a megadott címre. A koraest fényeiben fürdő utcákon nem szűnt meg a mozgás, sok fáradt szemű emberrel találkozott, akik szatyrokat cipelve hazafelé tartottak az éjjel-nappal nyitva tartó élelmiszer áruházból. Fiatalokból összeverődött csoport mellett haladt el, hallotta, ahogy szólítgassák, megjegyzéseket tesznek rá. Hamar rájött, hogy nem a legészszerűbb döntés hozta, amikor magányosan nekivágott az éjszakának. Megkönnyebbült mikor meglátta a vörösen izzó neonreklámot, amin akadozva előtűnt a Vörös Rubin-kávézó neve. Benyitott és körülnézett, de nem látta Rózát sehol. A bárpultnál két férfi beszélgetett a pincérnővel. Meg akart fordulni, hogy hazamegy, amikor a pincérnő megszólította.
– Segíthetek valamiben?
– A barátaimat kerestem, de lehet ma nem jöttek el, nem látom őket.
– Nem a világmegváltókat keresi véletlenül? – nevetett fel a szőke feltűnően rövidre nyírt hajú nő. – Ha mégis őket keresi, ők a terem végén lévő kis bokszban vannak. Egy kis beugró, ott! – mutatott a terem vége felé.
– Világmegváltók? – csodálkozott el Sára.
– Én már így hívom őket. Jó ideje itt van a törzshelyük. Órákig tudnak egy sör vagy egy kóla mellett elmélkedni a világ dolgairól – világosította fel mosolyogva a nő.
– Elképzelhető, hogy ők azok, még most találkozom velük először.
Sára kíváncsian elindult a terem vége felé, ahol tényleg ott ült a társaság. Róza amikor észrevette Sárát, felállt az asztal mellől, elébe sietett.
– Jó, hogy itt vagy Sára! Na, srácok hoztam egy új lázadót!
A társaság elcsendesedett, sorban nyújtották a kezüket Sára felé.
– Gergő vagyok. Szia, örülök, hogy itt vagy.
– Én meg Anna – nyújtotta felé a kezét egy szőke, alacsony lány.
Heten, mint a gonoszok gondolta magában Sára, míg tartott a bemutatkozás. Meglepődve látta, hogy milyen összetett társaságba keveredett. Csak Róza és ő volt bankos a csillagász Gergőn és a fizikus Annán kívül Zalán orvos, Kátya tanárnő és egy magát jövőkutatónak hirdető sovány szemüveges férfi volt még jelen, ő Zsoltként mutatkozott be.
– Terülj el angyalkám! – tolta alá a széket Róza. – Képzeld, miről dumcsizunk, arról, hogy hol is a helyünk az Univerzumban, mármint nekünk, embereknek – világosította fel Sárát széles mosollyal, a most is tökéletesen kisminkelt kolléga nője.
Sára hitetlenkedve hallgatta a témát, azt hitte először viccelt Róza, de rájött, hogy Anna tényleg arról beszélt, ki tudja milyen indítékból, amit Róza mondott.
– Na, hol is hagytuk abba? – nevetett Anna. – Kezdem elölről, hogy megértsd te is. Einstein relativitáselméletén már túl vagyunk, a lényegén is. Tudjuk, hogy a térhez viszonyítva minden mozog. Anna grimaszolt egyet és nevetve folytatta. – Nézz ide, Sára! Úgy gondoljuk, hogy ez az asztal itt áll mozdulatlanul. De csak mi hisszük ezt, mert állni látjuk. Pedig csupán az érzékeink játéka a mozdulatlanság, az érzékszerveinké, mely mindig félrevezet, csak azt közvetíti felénk, ami épp elég, hogy a mindennapjaink érthetőek legyenek. Pedig ez az asztal mozog, kering a Földdel, mozog a térben, és vele mozgunk mi is. De mozog a Nap körül és a Nappal a Galaxis központja körül. Tehát több mozgást is végez. Ne idegeskedj, nem konkrétan tudományos értekezésre csöppentél bele, csak érzékelni akartam, hogy mennyire át lehet az alapszinten gondolkodó agyat vágni. Szóval, arról beszélgetünk, mennyi érzéki csalódás mozgatja az életünket, hamis irányba.
– Na, ez a téma! – vigyorgott Zalán – A hamis világunk. Különben ki állítja százszázalékosan, hogy minden valami körül forog, persze van gravitáció a világűrben is, de mégse bizonyított az egyenletes körforgás a Galaxisunkban. Érted, új barátnőm? Mert én még néha kételkedem. És nem szégyellem, ha azt kell mondanom, hogy nem vagyok teljesen biztos valamiben – kacsintott a férfi Sárára –, te nem olyan vagy, mint Róza, tuti, hogy bankár vagy? Igaz énbelőlem se nézik ki, hogy orvos vagyok. Jól álcázom magam.
– Ez igaz! – nevetett Zsolt – Ülj le közénk, és ha van véleményed, szívesen meghallgatunk. Remélem, bírod a kritikát és nagy a toleranciád. Ez a két dolog köztünk nagyon fontos. Bármiről folyhat köztünk dumaparti, bármiről, hihetetlen bizarr dolgokról is. Ha nem hiszel valamiben, még nem kell lekezelni, attól még igaz lehet. Csak te nem fogod még fel a valóságtartalmát. Szóval valahogy így állj a témához. Az utóbbi napokban sokszor téma volt köztünk az összeesküvés elmélet. De ne ijedj meg, nem mi gyártunk konteókat.
– Mert az igazság odaát van! – nevetett Zalán jókedvűen – Te mit gondolsz, érdemes megtudni az igazságot, vagy maradjunk hülyék? Szerintem kockázatmentesebb az utóbbi. Mi jó lenne abban, ha minden mese megszűnne, ha mindent valóságosan látnánk. Semmi illúzió, csak a rohadtul kiábrándító valóság.
Zalán nem állt le jó darabig, izgatta Sára jelenléte. Az első perctől észre lehetett venni, hogy felkeltette a férfi érdeklődését.
Zsolt odaült Sára mellé, érdeklődve nézte.
– Mi a baj velem, miért nézel rám ilyen furcsán?
–Te is bankos vagy Sára, odacsapódtál ahhoz a réteghez, akik a félrevezetésünkön élősködnek. Úgy hallottam lázadsz ellene, azt mondta Róza, még talán tisztánlátó vagy. A legmenőbb helyet kerested, ahol a kezdők is jól keresnek. De legyél körültekintő, mert észre se veszed és viasszá formál a rendszer, képlékennyé. Lassan, de biztosan formál, olyanná, amilyennek lenned kell, hogy szolgálni tudjad. Mert szolgálnod kell a tőkét, a profitot, ha egyszer bekerültél a rendszerükbe. Egy idő múlva, ha akarod, ha nem, te is sóvár leszel és törtető. Nem látod majd az igazi világot csak az elérhető jutalmakat. Minden elé fogod helyezni a karriert, a vagyonosodást, mert ez tölti ki az életed, a pénz szaga téged is megrészegít. Kevés az esély arra, hogy szembe fordulj ezzel a világgal, hisz jóléttel kecsegtet. Elveszíted örökre az igazi boldogságra való rátalálás esélyét. Olyanná válsz, mint egy szaglóérzékétől megfosztott kutya, hiába szimatolsz utána, soha nem lelsz rá, még ha mellette sétálsz, akkor sem.
Zsolt elhallgatott, kérdőn nézett Sárára, mintha meg szeretné fejteni, érti-e, amiről addig beszélt.
– Képzeljük el, hogy józanul tudsz még gondolkodni. Ezért át tudod látni, milyen korrupt és kizsákmányoló az, amit szolgálsz. Egy nap dühös leszel, talán annyira, hogy szembe fordulsz vele. Elérkezel arra a pontra, hogy feltegyél magadnak egy költői kérdést. Mondjuk azt, hogy minek van szükségünk erre a sok színes papírra? – Megkérdezed majd ámulva önmagadtól – Hisz értéktelen vacakok, kitalált szimbólumok, amikkel idomítják az emberiséget, mint a cirkuszban a lovakat. – És akkor megállapítod, hogy a világ jobb lenne nélkülük. Jobb lenne a festett papírok nélkül. A pénz ebben a világban nem jól tölti be a szerepét. Eltereli a legfontosabb dolgokról a figyelmet. Nagyon könnyen sikerül, hisz minden ember a pénz rabszolgájává vált mostanra. A félelem, a bizonytalanság uralkodik a világunkon. Mert félsz, hogy nem tudsz fizetni rezsit, adót, hitelt, hogy éhezni fogsz, mert nem tudsz venni élelmet. Félsz gyermeket szülni. Végül is mire szülj? A bizonytalanságra? Félelem, félelem! Ezzel hipnotizál a hatalom. És jól hipnotizál. Széthullott a tömeg, nincs egy akarat, mindenki csak saját sebeit nyaldossa, elvesztette a falka a szellemiségét.
– Nagyszerűen látod a helyzetet – szakította félbe Sára –, de már késő bármilyen lázadás a rendszer ellen, beleragadtunk, mint a légy a pók hálójába. Ugyan, mondd meg, ezt a generációt hogyan tudnád meggyőzni, akik már az anyjuk hasából is okos telefonnal bújtak elő, hogy van más értelme is az életnek, mint ahogy élnek? Hogy ne dőljenek be a félrevezető médiának, hogy ne legyenek rabszolgái az anyagias világnak? A baj az, hogy jól érzik magukat ebben a szerepkörben. Bent állnak a pénz körforgásában egy életen keresztül. Nem veszik észre közben, hogy nem is élnek igazán, olyanok, mint a zombik. Felkelnek, mennek dolgozni, lefekszenek, aztán felkelnek, mennek dolgozni. Csuda klassz lesz, mondjuk, ötven éven keresztül ezt a monoton életet élni ... de a pénzt hajszolva nincs idejük elmélyedni a rejtett igazságokban. Ha leállnak, végük van, a rendszer egyre kiszolgáltatottabbá teszi őket. Tudod, sokszor gondolok arra, hogy mennyire ki tudták mosni az emberek agyát. Annyira csőlátókká váltunk, mint régen a szekér elé fogott lovak, nekünk is szemellenzőnk van. Persze a lovaknál volt értelme, hogy nem tudtak oldalra nézni, mert csak így közlekedtek biztonságosan, nem rettentek meg, ha mellettük az úton feltűnt valami ismeretlen jármű. A mostani emberekre is ráadták ezt a bizonyos szemellenzőt, ezért csak a mindennapi dolgokat látják tőle, az úti céljuk pedig a pénzért megszerezhető vágyálmok csupán. Mellettük meg elrobog az élet, a fantasztikus világ, a hatalmas tudás, nem látják meg az élet igazi kincseit. A földünkre, amin élünk, nem képesek rálátni, mint a magasban szárnyaló sasmadár. Ha képesek lennénk globálisan rálátni a világra, teljesen kinyílhatna a beszűkült tudatunk. Sajnos én úgy érzem, nem fejlődő korszakot élünk át, mintha megállt volna velünk az idő, sőt, mintha visszafelé fejlődnénk a középkorba. Talán ez a kibernetikus világ, amiben élünk, átveszi tőlünk még a gondolkodás szerepét is, manipulál, irányít, terel bennünket. A gondolkodó gépek, amik átveszik az emberek feladatait, kényelmessé tesznek bennünket, egyben félelmetes jövőkép kezd kialakulni arról, hogy nincs is ránk annyira szükség.
– Nagy vagy barátnőm, jól látsz sok dolgot, de azért mi fehér emberek nem vagyunk annyira rossz passzban. De furcsa szakaszosság alakult ki a világunkban, az tény. Míg nekünk, fehéreknek, alig- alig fejlődik a tudatunk kilencéves korunkig, a színes bőrű lakosságnál ebben az időszakban ugrásszerűen nő, a testi és szellemi fejlődés. Aztán leáll náluk, szabályszerűen megrekednek ott, abban a szintű tudásban. Míg mi képesek vagyunk, velük ellentétben, életünk végéig fejlődni, persze szellemileg, úgy értem – kapcsolódott be Zalán a beszélgetésbe.
– Lehet, hogy ezért alakult ki a barbár gondolkodás ezeknél az embereknél? Néha mintha állati szinten lennének. Állatokkal közösülnek, csonkítások, lefejezések, elevenen égetések, mintha nem is a huszonegyedik században élnének! – húzta el a száját Róza. – Mocsok egy világnézet alakult ki egyes népfajtáknál, visszasétáltak az ősközösségbe, még a kannibalizmus is visszajön lassan.
– Tényleg furcsa... – mélázott Anna –, nagyon furcsa, hogy egy gyors, ugrásszerű fejlődésben, szembesülnünk kell ezzel a primitív kultusszal. Mintha nem is egy anyabolygón élnénk!
Sára teljesen elmerült a beszélgetésben, észre se vette, hogy jócskán elszaladt az idő. Anna szakította meg a beszélgetést, hogy ideje hazamenniük. Sára a szedelőzködő Rózára nézett, aki fáradtan hunyorgott a villanyfényben.
– Nem mondtad, kik közé jövök, hogy kik a barátaid.
– Nem? Ha mondom, nem jössz el, az ilyen buli, mint ez, már nem érdekes a maiaknak, mi nem iszunk, tutira nem kábítózunk, mégis jó együtt. Na, jól van... persze néha sörözünk, ha van hozzá kedvünk. De csak sörözünk – nevetett Róza.
– Meg közben világmegmentőztök – bólogatott Sára is nevetve.
– Így is lehet mondani. De nem ez a lényeg. Formáljuk egymás gondolkodását. Nem akarunk tucat lenni. Na, gyere, menjünk együtt.
Sétáltak az éjszakában, közben Róza okította tovább.
– Ha nekem családom lesz, én már nem akarok így élni, ahogy most élnek az emberek, ilyen függőségben. Egy életem van, és az tutira az enyém, akkor úgy élek, ahogy nekem jó lesz, nem úgy, ahogy mások mondják. Magam fogom irányítani az életminőségem. Nem eszem ezt a sok műanyag rohadt kaját, a vegyszereket.
– Nem értelek, hogyan akarsz változtatni?
– Vidékre megyek, ott fogok élni. Keresek magamnak egy falusi csávót és élek vele boldogan, mint a mesében. Nagyon ráhajtok, hogy megtaláljam. Na, nem egy bunkót keresek, hanem egy modern remetét, az meg pláne fontos lesz benne, hogy legyen kisugárzása. Felém persze.
Sára hangosan felnevetett, ami miatt Róza kicsit meg is sértődött.
– Mi ebben a nevetséges?
– Hát te magad. Már ne haragudj. Vidéki csávóra hajazol, felvarrt vörös hajjal, műkörmökkel, műszempillával, fél kiló festékkel az arcodon, amit mindennap gondosan felraksz magadra. Kicsit ellentmondást érzékelek az egészben.
– Ja, hát majd időben váltok. Egyelőre élvezem a dekorációm. Miért, nem jó? Rád is férne egy kis smink néha. A belső értéket nézd, ne a külsőt, barátnőm! – nevetett Róza.
– Azt nézem, hidd el, nem lennék itt veled, ha nem azt nézném – mosolygott Sára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése