Menni kell!

 Ment a magas hóban keresve a többiek nyomát, közben arra gondolt, hogy a barnahajú fiatal hölgy biztosan megérti, amit üzenetben hátrahagyott, és nem múlik el a jósága Amira iránt. Megkérte a levélben, hogy vigyázzon a lányára, mert neki Allah megsúgta, hogy nem késlekedhet, ott kell hagynia Amirát, mert a fia veszélyben van, már nem védelmezi senki.

– Amira a legjobb helyen van – nyugtatta magát –, biztonságban. Orvos is vigyáz rá. Az európai nők kedvesek és jóságosak.

Egyre jobban fázott, gépiesen ment a letaposott hóban, végig a fehér koronájú akácsor mellett. Amikor a romos tanyához ért megkereste a csoport lábnyomait.

– Elvezetnek a lábnyomok hozzátok, kemény hideg a tél, nem olvad a hó... végig látni fogom, merre jártok – gondolta bizakodva.

A fagyott havat taposva az ereje egyre fogyott. Megpróbált meditálni, Allahhoz, az Istenéhez könyörögni, hogy adjon neki erőt az úthoz. Kérte, hogy térítse észhez a sok elkóborolt hitűt, akik kiforgatják Allah dicsőítését. Mert hazugságokkal mérgezik az igazhitűeket. Az Iszlám, az irgalom vallása, nem engedélyezi a gyilkosságokat. És most mégis menekülnie kell a terrorizmus elől, az ország, ahol addig élt sakálok földjévé vált, a családja többi tagja meghalt a házuk romjai alatt. Allah nem volt kegyes hozzá a legnagyobb tragédiában sem, mert hízelgők vették pártfogásba, akikről kiderült, hogy gyilkos céllal indultak Európába. Visszaemlékezett a Koránban a Szent Könyv mit írt erről. Halkan mormolta a szavakat: –" Allah nem tilt el benneteket attól, hogy jóravalók és méltányosak legyetek azokkal, akik a vallás miatt nem harcoltak veletek, s nem űztek el benneteket az otthonaitokból. Allah szereti a méltányosakat. „

Most mégis harcolnak a keresztények ellen a muszlimok. Ezek hitetlen gyilkosok. És a fia ott van velük. Sietni kell, hogy azt higgye Emir, hogy csak ő miatta indult késlekedés nélkül erre az emberfeletti útra, mert számára az a legfontosabb, hogy vele lehessen. Ha kérdezi Amiráról, azt mondja majd, hogy meghalt a lánya, elvitte a láz.

– Allah, bocsátsd meg, hogy hazugságra kényszerülök, a fiamért teszem! – állt meg hirtelen, aztán sietve újra elindult.

Zafirah ismerte a Koránt, minden sorát kívülről tudta. Ezért látta át, hogy azok, akik nőket és gyermekeket ölnek, nem a Korán tanításait követik. Mohammed próféta megtiltotta a katonáinak, hogy nőket és gyermekeket öljenek, és azt tanácsolta nekik– „Ne legyetek árulók, ne essetek túlzásba, ne csonkítsatok halottat, és ne öljétek meg a gyermeket". És most csak ezt látta egyfolytában, csak azt, ami tiltva van. Mert az ő hitük tiltja fegyvertelen civilek szívébe terrort ültetni, épületeket és mások tulajdonait tömegesen lerombolni, bombázni és megcsonkítani ártatlan embereket, nőket és gyerekeket. Mind tiltott és megvetett cselekedet.– De eljön a büntetésük napja hamarosan, őket nem fogadja be a Paradicsom, mert nem a béke, az irgalom, a megbocsájtás vallását követik! – mormolta fáradtan maga elé.

Visszaemlékezett arra a napra, mikor nekivágott ennek a hosszú útnak. Könnyű szívvel indult, mikor elhagyta azt a hazát, amiben már a gonosz uralkodott. Csak arra vágyott, hogy újra jó emberek közé kerüljön, akik közt szeretetben felnevelheti gyermekeit.

Sötétedett és egyre hidegebb lett, a távoli faluból kutyavonyítást sodort felé a szél. Mint a puskaropogás, úgy ropogott a fagyos hó a léptei alatt. A néma tájban elviselhetetlenül felerősödött a zaj, ahogy lépkedett. Már nem érezte a lábát, mintha két érzéketlen fatuskón lépkedne. Talán megfagytak a lábai – gondolta kétségbeesve.

Szédült a gyengeségtől az éhségtől, kicsit megállt pihenni. Felnézett a teliholdra. A Hold volt a legnagyobb segítsége az éjszakában, bevilágította előtte az utat, mutatta a hóban a lábnyomokat. Nézte a hideg fényű csillagokat, a gyomrát összeszorította a félelem, védtelennek és magányosnak érezte magát.

Mennie kell, döntötte el újra, míg van ereje.