Nem jó korban élünk

 

Sára kiment Jánoshoz, aki Flórival beszélgetett a lóistálló ajtajában.

– Hideg van.

– Hideg. De rosszabb, ha felmelegszek. Megvárom, hogy visszajöjjenek.

– Nem jó korban élünk – sóhajtott fel Sára – Tele lett félelemmel ez a világ.

– Nem kell félni, így is, úgyis meghalunk, előbb utóbb.

– Igaz. De jobb lenne könnyű szívvel élni, nem félni semmitől.

– A sorsunkat nem lehet átírni – mondta bölcsen a falubeli – mindenkinek köze van ehhez, hogy ide jutott az emberiség. Lezüllesztettük a világunkat, nincs becsülete már semminek.

– Nagy okosság János bá', van, akit csak üldöz az élet. Én mán csak tudom! – folytatta a társalgást bölcselkedve Flóri.

– Gyerek vagy még Flóri ehhez, ne magadból indulj ki. Ez, amit itt látsz most, ez világpolitika.

Az akácos kanyarjában feltűnt a két terepjáró, lassan jöttek a havas úton. Mikor hozzájuk értek, meglátták, hogy bent ül az autóban az ijedt szemű asszony, ölében hozzábújva az egyik gyerekével.

– Hol van a másik gyerek, a fiú? – kérdezte Sára Vendeltől.

– Nem volt ott a másik, csak ezek voltak bebújva a ház egyik sötét sarkában. Úgy látom beteg a kislány.

A rendőrök az autó mellé állva beszélgettek egymással, míg az asszony, akit hoztak ott állt tehetetlenül a hóban, magához szorítva a gyermekét. Sára odament hozzá, önkéntelenül a kislány homlokára tette a kezét. Érezte, hogy a gyerek homloka tűzforró.

– Nagyon beteg vagy – állapította meg és odaszólt Jánosnak.

– Mondja meg nekik, hogy nagyon beteg a gyerek, nem mehet tovább. Míg nem megy le a láza, befogadjuk őket.

János együtt érzően rábólintott – Be kell vinni a házba, orvosért kell telefonálni. Gyerek. Még ha nem is értjük miről karattyolnak.

Sára megfogta a nő karját, és mutatta merre menjen vele. Az asszony, hálás szemmel szó nélkül ment utána a házba.

Sára a keresztanyjához lépett mikor bevitte a két idegent a házba.

– Ugye megengeded keresztanyám, kénytelen voltam behozni őket, a kislány nagyon lázas. Bizonyára megfázott, vagy lehet az is, hogy valami fertőzést kapott. Elég nehezen veszi a levegőt. Kihívom hozzá az ügyeletes orvost. Egy kis ideig itt lennének, ha nem haragszol érte.

– Ha haragszok, ha nem, mán bent vannak. Intézd a sorsukat! Teszek oda hársfateát. Hozzad a kamrából a mézet Zita! – adta ki az utasításokat beletörődve Terka mama – Mit mondhatnék? – fortyogott magában mikor jól szemügyre vette az idegen asszonyt – Mondjam, hogy nem szívesen? Nem szíveltem sose, ha ismeretlenekkel kellett egy fedél alatt hálnom, ki tudja ki ez az asszony, honnan jött, nincs bizodalmam hozzá, na. Majd megmondom Sárának, a jólelkűséget házon kívül is lehet osztogatni.