Öleld át, hogy ne féljen

 

Terka mama minden fortélyt ismert, hisz átvette a férje halála után a gazdaság irányítását. Most mégsem szólt Sára gondolatmenetébe. Örült, hogy újra család veszi körül, már nem félt az időskori magánytól, számára ez fontosabb volt mindennél. Nem tulajdonított jelentőséget annak sem, hogy Sára min tépelődik egész nap, vagyis teljesen így mégsem igaz, mert titokban megnézte az asztalon hagyott terveket.

– Kertészet – dünnyögte aztán magában többször. – Nem tudja ez a szegény lány, milyen felelősség az.

Neki is volt kertje a tanya körül, de csak annyi, ami kettőjüknek kellett. Sok volt a munka az állatok körül meg a szántóföldeken. Sokáig mégsem bírta negálni, hogy ne érdeklődjön a tervek iránt.

– Ugye azt tudod, hogy a pusztára nem nyithatsz kertészetet?

– Nem értelek keresztmami, mire gondolsz? – nézett kíváncsian Sára az öregasszonyra.

– Sok a kár, ha nyitott valami. A mezei állatok, a két lábon járók csak úgy bemehetnek a kertbe.

– Igazad van, de nincs pénzem, hogy körbe védjem, majd idővel az is meglesz.

– Én csak mondtam. Elviszi a kár majd a hasznot.

Sára nézte az öregasszonyt, akit már nagyon ismert, tudta, hogy okkal szólt rá most is, valamit forgat a fejében.

– Te mit ajánlasz? Hozzá se fogja

– Csináld csak. De ne a kéménnyel kezdj házat építeni, először rakd le a ház alapjait! – adta ki az utasítást és azzal sarkon fordult, ott hagyta faképnél Sárát.

– Mindenhez pénz kell, jól tudod! – szól a távozó után Sára.

Fáradt volt, leült az asztalhoz, fejét a kezébe temette. Olyan káosz volt a fejében, mint a bábeli toronyban. A felépített terv mind jó, tisztában volt vele, talán még túl jó is, de hogyan tovább? Pénz nélkül egy ásónyom se kerül a földbe. Elővette a füzetét, újra kezdte a számolást. Utána nézett az áraknak, kívülről tudta mind. Talaj előkészítés, üvegház, facsemeték, gödrözés, öntöző berendezés.

– Igaza van mamának, védelem nélkül nem megy. Nagyon nagy ez az összeg, ami itt van, nem kirakatba való, csak úgy kitelepíteni prédára a külterületre.

Összehajtotta a füzetet.

– Akkor csak az alapok... az is sok.

Elindult a gyerekek szobája felé.

Megállt az ajtóban, mintha Zita sírását hallotta volna kiszűrődni.

– Nem tisztességes, ha hallgatódzok – mégse nyitott be hozzájuk, csak megállt az ajtó előtt. Lassan megértette miről panaszkodik a lány a többinek.

– Azt kérdezte a mocsok, képzeld, hogy mi a rossebnek jöttünk ide lakni? Van mán cigány pont elég a faluba. Még két kódussal több lett. Még le is köpött a rohadék.

– Majd holnap szétütöm a girnyó fejit, ne idegeld magad! – vigasztalta Flóri.

– Hah, azt hiszed hagytam magam? Megtéptem rendesen, de még neki állt fejjebb.

– Panaszkodjál a tanító néninek! – segített Mónika.

– Na, Zita, mindig csak ezt kapod mindenkitől, hogy cigány vagy – hallotta Zsuzska szomorú hangját.

Sára akkorra már tényleg belépett hozzájuk.

– És szóljál a nevelődnek, hogy atrocitás ért! Ez nem jutott eszedbe Zita? – vonta kérdőre a lányt – Miért nem tudok én erről?

A gyerekek egyszerre kapták fel a fejüket az ajtóban álló Sárára.

– Nem akartam ideget – mondta Zita –, mostanában Sára néni mindig nagyon komoly.

– Mi lenne, ha ti se magáznátok Flórival, attól még megmarad a tisztelet. Figyeljetek most rám, egyszer mondom el, többször nem. Bizony cigányok vagytok. Benne van a génetekben, nem lehet letagadni. Én a helyetekben büszke lennék rá.

– Na, mire mán – botránkozott meg Zita –, a csóróságra?

– Csak arra, hogy nagyon sok bölcs, okos, ügyes ember született eddig is cigányként. Hatalmas zenei, festő, költő tehetségek például. De cigány hősök is, akik meghaltak a háborúban a hazáért. Aki ezért bánt benneteket, az korlátolt, azt kell elítélni, nem benneteket. Mosolyogjál, és érezd jól magad a bőrödben továbbra is. Különben rajtad áll, hogy milyen megbecsülésben lesz részed, ha felnősz. A cigány kultúrát és a hagyományaid sohase szégyelld. Sőt, tudod mit, utána nézek, nincs e a faluban olyan gyülekezet, ahol ápolják ezeket a hagyományokat, mert ott a helyetek.

Flóri és Zita elképedve hallgatta Sárát.

– Én magyar akarok lenni! – szólt idegesen Flóri.

– Az vagy Flóri magyar. Mindig is az voltál. De csak a buta ember tagadja meg az ősi eredetét – simogatta meg a fiú haját Sára. – Ha Amira érti jól a magyar nyelvet, sose fogom kérni rá, hogy tagadja meg a nemzetiségét. Mert ő Magyarországon felnővő szír kislány lesz mindig. Érted Flóri?

Amira tágra nyitotta barna szemeit, tudta, hogy róla van szó, de nem értette meg miről folyik a beszélgetés. Félelem fogta el mikor látta az örökké vidám cigánylányt könnyezni. Sára észrevette Amira szorongását.

– Látod Zita, szegény Amira nem tudja, hogy mi történhetett veled, hogy ennyire kiakadtál. Hisz tudod te azt jól, hogy ő nem ilyen sértéseket élt át eddig, mint te most, ezerszer kegyetlenebb sors elől menekült. Amira körül igazi háború volt, csak halottakból, félelemből, reszketésből állt az a világ. Mi a te problémád az övéhez képest? Öleld át, hogy ne féljen.

Zita ránézett Amirára, de már mosolygott a könnyein keresztül és magához ölelte a kislányt.

– Ne félj, csak butaságból sírok – vigasztalta.

– Jövő héten Amira is elindul az óvodába, nem baj, hogy még nem tud rendesen magyarul. Az óvónő azt mondta, sokkal gyorsabban tanul közösségben. Na, meg Mónikával lesz és azzal a csoporttal, akikkel később iskolába fog járni. Jobb, ha most megismerkedik a leendő iskolatársakkal.

– Vigyázok rá! – örült meg Mónika a hírnek.

Sára hallotta, hogy az asztalon hagyott mobilja zenélni kezdett, otthagyta a gyerekeket, elindult, hogy felvegye a telefont. Róza hívta, besétált a telefonnal a szobájába, így zavartalanul tudott vele beszélni. Elmondta bizalmasan azt is, hogy félti Benjámint, úgy érzi, nagyon maga alatt van újra.

– Megmondtam kisanyám, hogy az igazi arca a fazonnak még nincs a látómeződben. Nyavalyog? Nincs neked elég bajod? Még ő is nyavalyog? Nem hittél nekem. Ez csak a kezdet. Jól felépített haditerv része.

Sára nem számított rá, hogy a barátnője újból kezdi megalázni előtte azt a férfit, akit tiszta szívből megszeretett.

– Tudod mit, sajnálom, hogy bármit is mondtam neked. Felejtsd el! – szólt a telefonba ingerülten és megszakította a beszélgetést.

Róza fülelt egy darabig, aztán rájött, hogy megszűnt a vonal.

– Hibbant tyúk! – mordult fel mérgesen – Én csak megpróbálom kinyitni a szemed. Ez a hála érte.