"A szürke város, a közönyösen előresiető emberek, a megroggyant hátakon cipelt terhek és a félhomályban meghúzódó hajléktalan mind azt az embertelen, lehangoló világot idézik meg, amelyről írsz. A nap felkel, de mintha a világban semmi sem változna.
A versed legerősebb gondolata számomra az, hogy az emberek a hátizsákjukban hordozzák a büszkeségüket, a lelkiismeretüket, a tudásukat és az önakaratukat, mégsem merik kinyitni azt. Nem pusztán a félelemről írsz, hanem arról is, hogyan válik a félelem az ember belső börtönévé.
Különösen erős társadalomkritika ez, mert nem egyetlen bűnöst mutat fel. Egy egész világot ábrázol, amelyben az emberek mennek előre, de már nem kérdeznek.
Köszönöm, hogy ismét megosztottad velem a versedet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése