A délután lazábban telt el, vidámak voltak, viccelődtek munka közben. Már nem volt titok Róza és Zoli közt szövődő románc, a barátok összesúgtak a hátuk mögött. Néha nem tudták megállni, ilyenkor kapott Zoli egy-egy tréfás megjegyzést tőlük, de nem tudták kibillenteni a nyugalmából. Elmúlt a rossz kedve, mióta Róza igent mondott a találkozóra. Kívülről nem láthatták rajta, hogy önmagában vívódik, hogy mi alakulhat ki közte és Róza közt. Aztán rájött, hogy nem érdekli különösebben, az se, hogy meddig tart a kapcsolatuk, csak végre kapcsolat legyen belőle, mert az első pillanattól odavolt Róza zöld szemeiért. Úgy érezte teljesen megbabonázta, mert még nem változott a hajnali véleménye, hogy Róza egy rafinált boszorkány, varázserővel bír felette.
Egész délután szikrázott köztük a levegő, mind a ketten csak az estére gondoltak, amikor végre kettesben lehetnek.
Mikor végeztek aznapra a munkával, befelé már ott ment Róza mellett, átkarolta a vállát.
– Lefürdök, várj meg!
Róza húzta az időt, egyre bizonytalanabbá vált.
– Nem, nem tudok várni. Menjünk, van nálam is fürdőszoba – ingatta a fejét türelmetlenül a férfi.
Róza ránézett, már majdnem kiakadt, hogy nem az történik megint, amit ő akar, de időben meggondolta magát.
– Jól van. Menjünk! – és szófogadón beült a terepjáróba.
Zoli lekezelt a fiukkal, akik széles vigyorral nyugtázták a határozottságát.
– Csak ügyesen testvérem, ne kapkodd el! – biztatta Zalán.
– Rendben doki, reggel találkozunk – búcsúzott Zoli nevetve.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése