Nyelv kiválasztása

2026. november 13., péntek

Ne kérdezd, mert nem tudom

 


Benjámin felsóhajtott, látszott rajta, hogy az emlékek milyen mély sebeket szaggatnak fel a lelkében, már szinte suttogva beszélt.

– Később újra találkoztam vele, a feleségem magához hívatta. Úgy gondolom, a drogok miatti vizionálás hatására, látomása lett szegénynek, hogy az a fiatal nő fogja a két lányát felnevelni, aki délután meglátogatta. Könyörögve kért, rimánkodott, hogy még beszélni akar vele, szóljak neki, nem tud addig békében meghalni.

– Tudtad, hogy vízió, mégis odacitáltad Sárát. Miért?

– Míg élt a feleségem, annyi mindenre nem figyeltem oda, nem mertem az utolsó kívánságát megtagadni – válaszolt Benjámin. – Meg tudod... nem gondoltam, hogy eljön Sára. Csak magam akartam megnyugtatni, hogy átadtam az üzenetet, képtelen voltam egy haldoklónak hazudni... és Sára mégis eljött.

– Igen. Ő ilyen, ha ígér valamit. Ő mindig ilyen – adott igazat Róza

– Tudod, azt hittem, hogy nem jön el, de belül reménykedtem, hogy mégis megteszi, akkor talán csak az motivált, hogy ne csalódjak benne, hogy legalább ezen a kurva földön, egy ember legyen, aki nem csap be! Kimentem a folyosóra és megláttam, hogy ott álldogál a folyosó végén. Elmondtam neki, hogy csak bólogasson mindenre, aztán mehet, ahová akar... felejtse el, ami ott történik... az ő számára semminek nem lesz jelentősége. Sára szót fogadott. A feleségem bizonyára békés szívvel halt meg később. Kikísértem illendőségből és megköszöntem, hogy eljött... minimum egy gesztus, amit elvárhatott tőlem, hogy megköszöntem. Nem értem mi történt velem abban a pillanatban... átöleltem... talán a kétségbeesés miatt... emlékszem, hogy rosszul voltam, majd szétszakadt a fejem a fájdalomtól. Azt hiszem akkorra már az idegösszeomlás szélére kerültem... Sára egyáltalán nem húzódott el tőlem... sőt odabújt hozzám szorosan és a fejét odaszorította a mellkasomhoz. Mikor lenéztem rá, be volt csukva szeme és olyan érzésem támadt, mintha hallgatódzna. Mintha próbálna rájönni, mi történik ott bent a lelkemben... úgy éreztem nincs titkom előtte, érzi és tudja, hogy lassan kettészakad a szívem. Meglepődtem és megzavarodtam, eltoltam magamtól, féltem... nem tudom mitől, tőle, vagy magamtól? Ne kérdezd, nem tudom rá a választ. Kértem, hogy menjen el. Itt a vége. Otthagytam, de az ajtóból visszanéztem utána. Néztem, ahogy megy a folyosón kifelé... később vettem észre, hogy valami történt velem, valami hiányzik belőlem. Rájöttem, hogy elmúlt a kínzó fejfájásom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése