Világosodott odakint, Zoli még akkor se ment vissza Rózához, ott maradt két kezére borulva az ebédlőasztalnál. Róza felébredt, először meglepődött, hogy egyáltalán hol van, aztán már intenzíven emlékezett az éjszakára. Hiányolta Zolit. Felkelt és elindult az ebédlő felé, megállt a nyitott ajtóban. Nézte a férfi görnyedt alakját, aki már fel volt öltözve úgy ült ott az asztal mellett. Nem értette mi baja lehet, miért hagyta egyedül, miért jobb neki nélküle? Odasétált mögé és átkarolta a vállát.
– Mit csinálsz itt... mi történt, valamiért haragszol rám?
Zoli felnézett. Róza észrevette, hogy furcsán megváltozott a tekintete, az arcán a fáradtság mellett felfedezett egyfajta hidegséget, távolságtartást.
– Jól aludtál? Akartam szólni, hogy nemsokára indulunk. Öt óra van – válaszolt a férfi színtelen hangon.
– Máris felöltözöm – szólt csendben Róza, kereste a ruháit.
Szép volt az éjszaka, túlságosan is szép, de úgy látszik, a reggellel vége lett mindennek – gondolta keserűen.
– Ha úgy gondolod, mehetünk! – szólt oda a még akkor is mozdulatlanul üldögélő férfinak.
– Megmondanád végre, mi bajod van? Mit rontottam el az éjszaka? Nem voltam elég jó? Vagy csak ennyi? Még azt se érdemlem, hogy kedves legyél velem? – vonta kérdőre mérgesen Zolit.
Zoli felállt az asztal mellől és odament hozzá, átölelte.
– Kedves leszek hozzád, megígérem. Mindent nagyon jól csináltál. Szép volt és nagyon jó volt veled az éjszaka. Nem ez a baj.
– Hát akkor mi a baj? – nézte könnyein keresztül Róza.
– Csak annyi, hogy ma elmész és... ezzel vége van ennek a fergeteges éjszakának...
– Úgy gondolod? Igazad van, egy éjszakás románc lett belőle... de legalább jó volt mind kettőnknek, remélem – válaszolt vissza minden átgondolás nélkül gúnyosan Róza –, akkor... menjünk! A többiek már felébredtek, talán kint dolgoznak és rajtunk köszörülik a nyelvüket, még talán irigykednek is, micsoda szerencsés fickó vagy, helyedbe jött a pesti cafka egy éjszakára! – és elindult dacosan a kijárat felé.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése