Már mozdulni se tud,
Amikor elmémben
A tudat kihunyt,
Akkor leszek boldogtalan.
Míg érzem az illatot, míg
idegszálon fut a remegés,
puha a tapintás, nem érdekel
az elmúlás.
Majd te is megtudod,
megérzed a félelmet,
ami úgy követ, mint
a vadász árkon-bokron át
a nyomodba jár.
Ujjaid görbülnek, hátad hajol,
évgyűrűk szemed alatt.
A test, amiben éltél elkopik,
aszalódik. Mint egy kócbaba,
gyér hajad őszül, fogaid hullnak,
erőd elhagy.
Akkor leszel csak boldogtalan,
mikor szólít a munka, de indulni
nem tudsz. Bezárva egy testben
befelé csorog a könnyed.
tehetetlen közönnyel megalkuszol,
mert nem lesz más választásod.
Ha hívő vagy, majd Istenbe bízol,
az Ő kegyelmébe, szeretetébe,
hogy felemel magához,
mert jó ember voltál, megérdemled.
Ha hitetlen, félelembe zárulsz,
tudod ebből nincs kiút.
Imádkozom érted, hogy béküljön lelked.
Hidd el céllal éltél, minden megélt napod áldás.
Ha itt az idő nyugodt szívvel készülj,
mosolyogva kérd a sírót, ne hullassa könnyét.
Lelked könnyű selymét angyalok öleljék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése