Talán négy órahosszát gyalogolt botladozva, néha térdre esve a kietlen tájon, mikor meglátta a tüzet. Mint egy gyertya lángja imbolygott a távolban, a hó fölött vékony fehéres füstöt eregetve. Biztosra vette, hogy őket látja, a csapat letáborozott pihenni.
Nem emlékezett rá, hogyan tette meg az utolsó métereket, csak arra, hogy ott állt az összeeszkábált sátor előtt, és kétségbeesve kereste tekintetével a fiát. Akik a tűz körül melegedtek, úgy néztek rá, mintha kísértetet jelent volna meg a fagyos éjszakában.
Zafirah minden akaraterejét összeszedte, hogy elérje a célját, ezért először nem a fia után érdeklődött, hanem Emírt kereste. Tudta, hogy az a legfontosabb, hogy a férfi visszafogadja, és újra a védelmét élvezhesse. A sátor mélyéről előbukkant a Emir mikor meghallotta a hívó szót, csodálkozva nézett a nőre.
– Hol hagytad Amirát? – kérdezte meg azonnal, mikor észrevette, hogy az asszony egyedül érkezett.
Zafirah színjátékba kezdett, forgatta a szemeit az ég felé, és jajgatott keservesen.
– Allah elvette tőlem, a láza megölte az én egyetlen lányomat. Allah megbüntetett, ezer korbácsütésnyi fájdalmat mért rám az égből! Azonnal elindultam utánad, hogy tovább szolgáljalak. De nagyon kimerültem, engedj megpihenni.
– Jól van, ne jajongj! Majd ad Allah új gyermeket. Melegedj fel a tűznél. Nagyon kevés az élelmünk, de jut egy kevés belőle neked is.
Zafirah még akkor se merte megkérdezni, hol van Fadi, csak nyelte az odadobott ételt, az utolsó morzsáig. Aztán közel guggolt a tűzhöz, hogy felmelegedjen. A sátor műanyagja félre lebbent az egyik férfi után. Zafirah szeme, mint a villám a sötétben, úgy világított a belépő után. Valaki volt a sötétség mélyén.
– Szeretnék pihenni Emír, Allah dicsőségére, jót tettél velem. Adj egy kis nyugalmat is, hogy holnap bírjam az utat.
A férfi biccentett a fejével a sátor felé. A nő tettetett nyugalommal elindult a sötét sátorba. Mikor beért, és megszokta a szeme a félhomályt, a sarokban meglátta a kicsire összekucorodott testet. Mintha csak egy rongycsomó lett volna ott semmi más. De az asszony megérezte, hogy az ő fia, óvatosan maga felé fordította, mire Fadi fájdalmasan felnyögött. A sátorba bevilágító holdfényben rémülten látta, hogy kék aláfutások csúfítsák az arcát a szeme alatt.
– Meggyaláztak fiam, de élsz, és ez a fontos, itt vagyok veled most már. Senki nem bánthat amíg én élek! – suttogta.
A fiú tudatáig eljutott az anyja csendes suttogása, Zafirah gondoskodón betakarta vastag csadorjával és magához ölelte.
A társaság korán felkelt és kint tanakodtak a sátor előtt. Zafirah hallotta, hogy összeszólalkoztak. Feszülten figyelt kifelé, lassan megértette mi a gond. A telefonok lemerültek, ezért nem tudták felvenni a sejkekkel az összeköttetést. A dzsipien nélkül könnyen más irányba mehetnek az idegen országban, nem tudnak időre célba érni.
– Találni kell mobilfeltöltő helyet és pénzautomatát. Vásárolnunk kell élelmet! – győzte meg a többieket határozottan Ismail.
– Úgyis keresnek bennünket, legjobb lenne, ha kimennénk az autóútra, eljuthatunk egy elosztóba, ott kipihenjük magunkat, felvesszük a kapcsolatot újra – helyeselt Jabar. – Pihenünk, aztán lelépünk!
– Jó, hogy visszajött Zafirah, jobban néz ki a profilunk asszonnyal, gyerekkel – hallotta Zafirah, Emir hangját. Megértette, hogy a kényszerűség miatt lett kegyes a sors hozzájuk. Ő és Fadi csak a csoport profilját módosítják a külvilág felé. A fia alig tudott lábra állni a gyengeségtől, de amikor biztatóan a szemébe nézett, ijedten tapasztalta, hogy tele van irtózattal és gyűlölettel a fia tekintete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése