Még szomorú vagyok,
mert letéptelek magamról, mint a vihar a fáról a gyümölcsöt. Hiába
kapaszkodtál, könyörögtél, én kíméletlenül elmondtam az érveim. Legfőként azt,
hogy eljött az idő, ne éld az én életem. A Te utad másfelé visz, más az irány,
más a cél.
Még hitegetted
magad, azt hitted ez csak egy rossz vicc csak, nem lehetek ilyen kegyetlen. Nem
rúghatom ki az ajtón a biztonságodat, a felelőtlen bohém fiatalságodat. Még
tudnom kell, hogy éretlen vagy az életre! De én szóltam újra, hogy készülj,már
önmagadnak élsz. A jövőd már csak Te döntheted el. Indulnod kell! Ölelj át, nem
baj, ha könnyezel én is könnyezem… de ne nézz vissza mert megszakad a szívem!
Néha
útkereszteződéshez érsz, bizonyára majd rám gondolsz, hogy én merre indulnék?
De tudd, nem biztos, hogy azt kell választanod, amit én választanék. Én is
tévedtem sokat. De az élet megtanított, hogy beismerjem a hibáimat, mint ahogy
téged is meg fog tanítani.
Könnyű lenne téged
hamis illúziókba ringatni, hogy örökké tart a Ma. Miért hazudjak, csak a
pillanat öröméért?A küszöbödön ott vár a Holnap. A sorsod képlékeny, mint az
olvadó viasz, beolvad a jövőbe. Én már nem tudok ott lenni veled, szokjad a
hiányomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése