Már a hajnal közelít felém
csillaghálóból búvik az ég,
de én nyitott szemmel fekszem.
Nem értem fájó életem,
azt se, miért ver engem az Isten?
A sóhajok hídján járok,
kezemből száraz virágok
szirmai hullnak, amorf
lelkem köddé olvad,
véremből sirályok isznak.
Sudár vesszőn fekete madár
vijjogó hangja messze száll,
visszanéznék, de félek,
utánam száll a halálmadár.
Már feladtam, a harcmezőn
minden csatám eldőlt, vesztes
minden ősi génem, mi bennem él.
Lemondás minden percem.
A hajnal oson be hozzám,
keres engem egy fénysugár.
A falon a tükörbe fest egy
képet, benne látom a holnapom.
Jön felém és rám borul,
pasztell színeket rajzol
lelkem meggyötört egén.
2013-10-11
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése