Katerina Forest: Hajnalfény

Már a hajnal közelít felém
csillaghálóból búvik az ég,
de én nyitott szemmel fekszem.
Nem értem fájó életem,
azt se, miért ver engem az Isten?

A sóhajok hídján járok,
kezemből száraz virágok
szirmai hullnak, amorf
lelkem köddé olvad,
véremből sirályok isznak.

Sudár vesszőn fekete madár
vijjogó hangja messze száll,
visszanéznék, de félek,
utánam száll a halálmadár.

Már feladtam, a harcmezőn
minden csatám eldőlt, vesztes
minden ősi génem, mi bennem él.
Lemondás minden percem.

A hajnal oson be hozzám,
keres engem egy fénysugár.
A falon a tükörbe fest egy
képet,benne látom a holnapom.

Jön felém és rám borul,
pasztell színeket rajzol,
lelkem meggyötört egén.

Katerina Forest: Jéggyöngyök

Sárgával színezi a tél a hó alatti rétet,
barnán zörögve szál egy falevél,
a fák is bénán néznek az égre,
csillan rajtuk a fagyott hajnali dér.
A házak falát fájón öleli az északi szél,
sziszeg és zeng az égi hárfa, lüktet
az égi zene. Hópihék szálnak a mélybe,
táncolva suhannak a város felett.
A nap opálosan kel fel, fénye hideg,
szikrázik egyet a fagyott folyó felett.
Csúszik, fürdik a vízben, játékát megunja
mérföldes ködtakaróját hátára borítja.

Rád gondolok megint mert fáj a magány,
könnyeim jéggyöngyök, szívem fagyott,
mióta nem vagy itt, a szeretet halott.

Katerina Forest: Hajnalfény

Már a hajnal közelít felém

csillaghálóból búvik az ég,

de én nyitott szemmel fekszem.

Nem értem fájó életem,

azt se, miért ver engem az Isten?

A sóhajok hídján járok,

kezemből száraz virágok

szirmai hullnak, amorf

lelkem köddé olvad,

véremből sirályok isznak.

Sudár vesszőn fekete madár

vijjogó hangja messze száll,

visszanéznék, de félek,

utánam száll a halálmadár.

Már feladtam, a harcmezőn

minden csatám eldőlt, vesztes

minden ősi génem, mi bennem él.

Lemondás minden percem.

A hajnal oson be hozzám,

keres engem egy fénysugár.

A falon a tükörbe fest egy

képet, benne látom a holnapom.

Jön felém és rám borul,

pasztell színeket rajzol

lelkem meggyötört egén.

2013-10-11