Katerina Forest: MÁR FÁRADOK

 Már fáradok, sokáig nem hittem el,

hogy ilyen nehéz lesz az élet. Ha

 tehetem, elbúvok csendes árnyú fák

 alá, nézem, hallgatom a mikrovilágot

 kívül-belül. A levelet cipelő hangya erejét

 csodálom, szeretném átvenni óriási terhét.

Nem csak az öregség, nem csak a világ elől

menekülök, hanem önmagam elől is.

Talán belülről szóló hangtól választ

 kapok, a belső káoszból rendet

 teremtve újra  erős leszek.

A belső önmagamnak ezernyi kérdést

felteszek: – Hol rontottam el?

Ki vagyok én, miért születtem, és

  egyáltalán, miért ilyen tébolyult a lelkem?

Nem látom tisztán az ösvényeket,

újra elkerül a megoldás, a felismerés,

mert az EGÓ uralkodik felettem:

–Te osztod a kártyát, dobd a lapokat,

kihívás az élet, nem csak hangulat,

tiéd a világ, birtokoljad!

Csak bent szól a lelkemben

legbelül  egy halk hegedű.

Miért nem élem az életem

tisztán, egyszerűn?