Katerina Forest: Nőnap

Emeld fel a fejed és állj ki az utcára,
akaszd a táblát elgyengült válladra,
sírd a nagyvilágnak fájó könnyeid,
hátha a patakból tenger kerekedik.

Ne görnyedj a szégyen igájában,
ha kell, halálig tarts ki igazadban.
Vakok és süketek közt törd az utat,
utánad ők úgyis vesztükbe hullnak.

Te vagy az élet, a bölcső, a hit,
a termékeny jövőt hordozó,
kinek lelkén most vasbilincs,
mit már szétfeszít a fájdalom!

Simogasd gyermeked fejét,
ringasd álomba gyengülő hitét,
hogy holnap már nem éhezik.
Leszáll a földre egy tündér,

csillámport szór köréje,
reggelre mire a nap ébred,
a bögre tej mellé kenyér lesz.

Téged ünnepel ma a világ,
sok- sok szenvedő Máriát,
Te mégis könnyes szemmel
ott állsz az út porában, kéred

- Szánjatok emberek, éhezem,
velem éhezik a gyermekem!