Elhatározom mindennap,
Ez az utolsó.
Nem kiabálok, nem uszítok,
nem adom ki meztelen tudatom,
másoknak. Bezárkózok.
Kit érdekel, mit gondolok miről
hogy mi gyötör?
Talán az elme külön él?
Kényszerít, bolondít!
Mint az álomkóros felkelek,
ujjaimból billentyűkre szöknek
eltitkolt gondolataim.
Kinek írok, Neked?
Ki vagy, hogy elmém parancsára
megosztom veled
eldugott világom rejtett kincseit?
Harcban állok a világgal,
és önmagammal.
Koldulom a napokat
kevés mit kaptam.
Mire elég? Festő vagyok,
félig kész a kép, amit alkotok.
Sötét árnyak fedik a zöldellő tájat,
ujjaim hegyében bizsereg a fény.
Kényszerít az, de ki?
Valaki, aki én vagyok, hogy
meg kell festenem még
a felkelő napot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése