Katerina Forest: Félelem

Züllött éjszaka után, ásítva kel fel a Nap,
a Reggel is botorkál, céltalan halad,
nem néz hátra, talán arra vár,
hogy a Múlt a hátáról leszáll.

Emberek nyüzsögnek… ajtócsapkodás,
füst és piszok ölel, vinnyogva ugat egy kóbor kutya,
átjárók félhomályában szunnyad a hajléktalan,
reszketőn szorítja olcsó borát.
Borosták, rossz szájszag, kábulat.

Üres gondolatok csapódnak szakadt
reklámokon, bújnak szürke
repedésbe.Az emberek csak mennek előre,
nem néznek hátra.… nem kérdeznek... felesleges.
Nincsenek válaszok, rég elporladtak,
mint évezredes eróziótól az erős sziklafalak.

Meggörnyedt hátukon kopott hátizsákok,
mik elviselhetetlen súllyal nyomják a vállukat.
Bennük ott lapúl a Büszkeség,
a Lelkiismeret, a Tudás, az Önakarat.

Vérzőn hasítja a testüket a súlya, kínzón lüktetve
fáj… mégsem nyitják ki, nem merik, lelkük béna,
… a Félelem markolja a szívüket.