Beszédes szemek

Nórinak hiányzott a motorkerékpár, megszerette az öreg Danuviát. A gazdász iskolában szerzete meg a nagy motorra a jogosítványt, de igaziból csak a végtelen pusztán szerelmesedett bele abba az életérzésbe, amit a száguldás okozott. Ismeretlen volt addig a számára ez az életérzés, a vizsga alatt is szerencsétlenkedett, az első kanyarban kifeküdte a pályát. Felhorzsolta a térdét a rücskös aszfalt, amikor feltápászkodott hiába próbálta, nem tudta beindítani a motort. A sírás fojtogatta mikor felnézett és látta a kárörvendő arcokat. Megszánta a tanára, kölcsön kapta tőle a Pannóniáját. Cukkolták is szegényt érte.
– Nem fogod megbánni? Ezzel is esni fog mint a másikkal.
Biztosan félt a tanár, mégis odaadta. Nóri minden tudását összeszedte úgy szalonozott. Nehéz volt megtartania a nagy motorkerékpárt. Ideges is volt, csak az az egy motiválta, hogy végig kell csinálnia, nem hozhat szégyent a tanár fejére. Mikor befejezte a vizsga feladatot odament hozzá a tanára.

– Mennyit gyakoroltál előtte, de őszintén?

– Kétszer lementem a pályát Danuviával – vallotta be az igazat.

– Na, ha én ezt tudom, nem kapod meg a motoromat! – csóválta a fejét a férfi – még hogy kétszer…nem hiszem el.

Ennek ellenére sikeresen levizsgázott, még ő is meglepődött, nem csak a tanár.

Nem tudott tovább várni, hívta a gépműhelyt, hogy letelt az öt nap is, a kiszabott határidő.

Azt felelték, Laci nem ért rá, sok a dolga, hívja őket pár nap múlva. Nóri durcásan elindult, hátha ráveszi ezt a Lacit, foglalkozzon már az ő gondjával is.

Mikor odaért a műhelyhez, kereste a szerelőt, meg is mutatták merre menjen. Odaküldték ahol többen álltak egy csoportban, valamin vitatkozva. Mikor odaért, tisztelettudóan megállt, várta, hogy észre vegyék. Az egyik micisapkás oda is nézett rá.

– Mi járatban van, kit keres?

– Lacit, a szerelőt keresem – válaszra hárman fordultak felé.

– Na, kit? Mink vagyunk a Lacik – nevettek hangosan, alaposan végig tapogatták tekintetükkel Nóri formás alakját.

– De vicces, aki a motorom javítja egy hete, azt keresem – válaszolt vissza ingerülten, kezdett elege lenni az évődő férfiakból.

Oldalról meghallott egy hangot, aztán a férfit is meglátta, akkor jött egy nagy traktor mögül ki. Olajos kezeit törölgette gondosan egy géprongyba.

– Engem keres, hagyjátok! – intette le a többieket.

Nóri odafordult és egyenesen belenézett a szemébe. A férfi nem volt sokkal idősebb tőle, talán három évvel, barna hullámos hajához nagyon vonzó kék szemei egy pillanat alatt megigézték.

– Sajnálom, de úgy tönkre van vágva az a motor, az idő is kár érte! – ő is nézegette a lányt. A többiek lassan odébb álltak, talán észrevették, hogy vibrál a levegő a két fiatal körül, mint delelőben a délibáb a puszta felett. Nóri csak nézte és hallgatta a szép szemű férfit. Az beszélt hozzá, alkatrészről, hibákról, közben folyton kereste a tekintetét.

– Jól van… ha megcsinálom, elviszem. Hova vigyem? De nem ígérem, hogy jobb lesz, mint újkorában – nevetett jóízűen.

Nóri akadozva magyarázta hol van a szállása, köszönte előre a szívességet.

– Jól van, akkor majd jön, ha kész lesz… de csak este… vagy szóljon le a telepre telefonon, sokat vagyok távol – búcsúzott, és már viharzott is elfelé, mint aki menekül a férfi tekintete elől.

– Biztos megyek – szólt utána Laci.

– Jó kis bige – dobott az elsiető lány utána egy megjegyzést Laci haverja, aki még akkor is a távolodó Nóri után nézett.

– Az – szólalt meg Laci szűkszavúan – na, folytassuk, amit abbahagytunk. Akarata ellenére sűrűn bevillant a nap folyamán, a lány arca a gondolatai közé. Műszak után kitolta az öreg Danuviát, egész este dolgozott rajta.