Isten, keress nekem menedéket, egy
helyet
hol egyedül lehetek fullasztó
könnyeimmel.
Vigyázz lelkemre, gyógyítsad hitem
hogy bízni tudjak újra benned.
Mert most nem hiszek. Felszállt
a lelkem
és őrjöngve üvölt és követel.
Magyarázatot.
Mi volt a bűnöm, mit vétkeztem?
Visszatapostam a múltam, kerestem,
de az útvesztőkben benn rekedtem.
Újra gyermek voltam, anyám ölébe
bújva hallgattam a dalt, mit dúdolt
míg ringatott.
Szerettek engem, én is szerettem
mindent, mit a sors nekem adott.
Szerettem a végtelen világot,
a felhőket, a zúgó őszi szelet,
a fűszálon ringó harmatcseppeket,
szerettem az életemet.
Imádkoztam és hálát adtam
Neked Istenem, hogy ezt mind
megadtad nekem.
Adtál nekem egy gyermeket, aki
puha kezeivel átölelt, ringattam,
dúdoltam ha sírt, úgy mint rég
engem ringatott anyám.
Megbízott bennem, ígértem, vigyázok,
örökkön örökké rá.
És most ott fekszik holtan a mocskos
földi porban, lelke vádlón néz rám.
Nem érti miért? Hisz még lépni tanult,
még nem járt be utakat, a kapun
se lépett át, hogy elé táruljon a
világ.
Isten, keress nekem menedéket, egy
helyet
hol egyedül lehetek fullasztó
könnyeimmel!
Vigyázz lelkemre, gyógyítsad hitem.
hogy bízni tudjak újra benned.
Nyugtass, hogy ne bolyongjon e földön
örök időkre haragvó, vádló lelkem.
Emeld magadhoz gyermekem lelkét
vidd magaddal, és ha eljön az örök
éjszaka, hogy ne fázzon, ne féljen,
fektesd fenn a mennyben az égi felhőkre
takard be csillaglepellel.
Mosollyal ajkán aludja alatta örök
álmát,
míg angyali kórus dúdolja az
altatóját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése