Még most is erőlködsz a semmin,
pedig a ma minden reményt elvitt,
vitte az álmaid, a mindig változót,
sosem volt akaratod, lebénított.
Mire vársz?
Mikor meséltem neked esténként,
melléd ülve egy végtelen sorsmesét,
mindig kinevettél, rémeket látsz,
azt mondtad nekem... és lazán
és fölényesen rágyújtottál.
Most mire vársz?
A lendület megtört, a kedved halott,
a lelked soha senkire nem hallgatott.
Nehezen veszed a levegőt, de még
nevetsz, gurul a tablettára a sör...
- Még kéne egy rövid, vodka talán,
felejtőnek, menj, hagyj engem, anyám!
Mire vársz?
Belül, magamban megértelek, mert
az élet, mint a hordalékot partra vetett.
Próbáltál menni, társakat lelni,
gyenge hiteddel kapaszkodni valakibe.
De mindig feladtad.
Most mire vársz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése