Katerina Forest: Hajnalfény

Már a hajnal közelít felém
csillaghálóból búvik az ég,
de én nyitott szemmel fekszem.
Nem értem fájó életem,
azt se, miért ver engem az Isten?

A sóhajok hídján járok,
kezemből száraz virágok
szirmai hullnak, amorf
lelkem köddé olvad,
véremből sirályok isznak.

Sudár vesszőn fekete madár
vijjogó hangja messze száll,
visszanéznék, de félek,
utánam száll a halálmadár.

Már feladtam, a harcmezőn
minden csatám eldőlt, vesztes
minden ősi génem, mi bennem él.
Lemondás minden percem.

A hajnal oson be hozzám,
keres engem egy fénysugár.
A falon a tükörbe fest egy
képet,benne látom a holnapom.

Jön felém és rám borul,
pasztell színeket rajzol,
lelkem meggyötört egén.

Elengedés

Mikor odaértek az épület elé, a párja szembefordult vele és kérdőn nézett rá.
– Jól átgondoltad, vigyük most fel a gyerek dolgait, csak úgy mindenfajta előzetes megbeszélés nélkül?
– Igen, vigyünk mindent! – összeszorított foggal, gyors mozdulatokkal pakolt kifelé az autóból az asszony. Nem akarta meggondolni magát, csak legyen túl rajta minél hamarabb, mielőtt megszakad a szíve. Felcipelte párjával a harmadik emeletre a táskákat, és letette az iroda ajtajában, aztán beköszönt.
– Jó napot! Itt van minden hiányzó cucca Pistinek, keresni kell neki olyan helyet, ahonnan nem szökik el! – mondta határozottan az elébe siető ügyintézőnek.
– Hogy képzeled Nóri, ez nem így működik, most haza kell vinned! Majd kivizsgáljuk rendesen, akkor jöhet el tőled csak, ha döntés születik róla.
– Nem gondolom, hogy ki kell vizsgálni, a gyerek folyamatosan életveszélyben van, gyalog vagy biciklivel a sötét autópályán mindig úton van. Indok és ok nélkül. Nem bántja senki, nem félelmében szökik. Nem várom meg, hogy baja legyen! Itt a helye, szakemberek között, meg kell találni a viselkedésének okát. Egy másik család, talán segít, nekem nem nyílik meg, félek, hogy rossz vége lesz, ha sokáig halogatjuk a döntést. Már rég meg kellett volna oldani, hisz folyton kértem a segítséget.
A lelkiismeretét vették célba – Úgy akarsz elmenni, hogy el se köszönsz tőle? – tették fel azt a kérdést, amitől a leginkább félt.
– De, elköszönök… – válaszolt csendben.
 Megpróbálok erős lenni – gondolta magában – ha már válunk, ne lássa a fájdalmam. Könnyebb lesz neki máshol élni.
Érezte, hogy nehéz pillanatokat fog átélni, hisz szívébe zárta már a mindig tágra nyitott kék szemeket.
Mikor találkozott Pistivel, annak felragyogott a szeme, az övé hegyi patakká vált. Csak sírt, nem tudott megszólalni sem. Pisti megértette, hogy baj van, az ő szeme is könnybe lábadt. Már tudta, hogy nem viszi haza Nóri.
– Ne haragudj rám, ne gondolj rám gyűlölettel, nem fogadsz nekem szót, nem tudom miért vagy ilyen? – mondta Nóri bocsánatkérőn – talán valaki jobban megért, mint én.
Átölelte a síró fiút és sírtak már mind a ketten. Sírva hagyta el a befogadót is. A dolgozók ledöbbentek, nem értették, ha ilyen nagy a lelki kapocs Nóri és Pisti között, miért nem megbocsájtó a nevelőszülő. Nóri sem értette magát, szíve mélyén szeretetet érzett Pisti iránt, de meggyőzte magát, hogy ez a helyes út, ha más kezd a fiúval foglalkozni.
Jóformán le se pakoltak otthon, mikor telefonáltak az Intézetből, Pisti eltűnt mindjárt utána, hogy ők elmentek.
Tomi belerúgott a székbe, mérgesen nézett Nórira, majd sírásba csuklott a hangja.
– Nnem hhoztaad hhaza mama, mmostmár öörökre vvilágá mmegy!
Nóri megértette és elfogadta Tomi dühkitörését. Akkor abban a pillanatban értette meg Pisti viselkedésének az okát is. De már elkésett a felismeréssel.

Katerina Forest: Gender Jézus!

Kint szürke köd mocska ragad az utca kövén,
fekete varjak károgását szórja a szél.
Harang kondul, halottnak zenél,
érces ritmusa belsőnkben remeg.

Ma Jézus megszületett.

Vitát nyit róla a sok agyhalott  Senki,
ki is volt Ő, férfi vagy nő? Íme, itt az új gender lobbi!
Összegörnyedt pénzeszsákok tologatják a zsetont,
zsebünkből most forgatják ki a Holnapot.
Minek nekünk Szabadság, Fény, és Öntudat?
Az életünk a legvidámabb barakk, ahol 
a Közöny ágyán a lelkünk térdepelve sír. 

Ma Jézus megszületett!

A Félelem púpos, torzszülött gyermeke,
benéz az ablakunkon, ajtónkhoz oson.
Csendben időz, majd ököllel rácsap, ordítva
követel, engedjük be, hozzánk tartozik!
S mi lehajtott fejjel, ajtót nyitunk neki.

Már Jézus megszületett!

Kint szürke köd mocska ragad az utca kövén,
fekete varjak károgását szórja a szél.
Harang kondul, halottnak zenél,
érces ritmusa belsőnkben remeg.

Várjuk Jézust! Valahol már megszületett!

2017.Karácsony

Katerina Forest: Mire vársz

Még most is erőlködsz a semmin,
pedig a ma minden reményt elvitt,
vitte az álmaid, a mindig változót,
sosem volt akaratod, lebénított.
Mire vársz?
Mikor meséltem neked esténként,
melléd ülve egy végtelen sorsmesét,
mindig kinevettél, rémeket látsz,
azt mondtad nekem... és lazán
és fölényesen rágyújtottál.
Most mire vársz?
A lendület megtört, a kedved halott,
a lelked soha senkire nem hallgatott.
Nehezen veszed a levegőt, de még
nevetsz, gurul a tablettára a sör...
- Még kéne egy rövid, vodka talán,
felejtőnek, menj, hagyj engem, anyám!
Mire vársz?
Belül, magamban megértelek, mert
az élet, mint a hordalékot partra vetett.
Próbáltál menni, társakat lelni,
gyenge hiteddel kapaszkodni valakibe.
De mindig feladtad.
Most mire vársz?

Katerina Forest : Egy nap

... ébredés, lassan kortyolt kávé,  feszült remegés,

sírós kedély, telefon, most nem beszélek, omlik a tér

és a tudat, de ne félj fiam, csak múló hangulat, mert

fáj a lét, és nincs jövő,  zsibbad a kéz és a fej, mi enyém,

  rabol tőlem az idő,  feladatok sorban, ajtó előtt, nem,

nem tudom, de keresem, nem találom,  jön az ellenőr, kéri,

 romok a szobában, telefonálok, hol van? végre válasz, - nézd

 az ajtóval szemben,  szekrény,  polc! sírok, remegek, bennem

a szteroid röhög, nemsoká múlik, jön a fájdalom, meg az orvos

 ... papírok, szívhang, szomorú mosoly, baj van, kérdés.- mi lesz?

válasz. soha, szepszis, vények, műtét megint. Kezek, kezeim,

isten veletek, még nem!... megyek, hallgatom, kinn a kertben.

tavasz varázsol, dorombol Kormi, Balu énekel, egy méhecske

köröz, keres, talál...  virágszirom. fenyő alatt hóvirág, bennem

képregény, valami átvált...  minden kép remény.

Katerina Forest: Léleksirató

Még élek, érzem, még ver a pulzusom,
még mozdul a karom,
de gyűrötten lóg bennem a lélek,
mint mosott rongy a drótkötélen.
Foldozom össze széteső hitem,
sírva illesztem darabjait össze.

De már porlik, marja az enyészet.
Nincs bennem már sejtelem, nem
érzem az ízét, meghalt a reményem.
Az életem mint zene, mit komponált
a sors, tévedésből rontott kottákon
gyakorolt, rajtam maradt, mint véres
konc, kísér mint halottat a gyászzene.

Rossz napokra rossz éjjelek, izzadó kezek
tágra nyílt felriadó szemek, félelem.
Az elhagyás mély gödrében fekszem
földlakók bújnak szemembe, testem
feszített háló a mélyben.