Szorítlak, ne félj nem vagy egyedül,
az éjszaka körbeölel, velünk együtt
szuszog, dünnyög a hideg mozaik
kövön a széthullott életünk.
Az álom elvisz oda ahová vágysz
terített asztal mellé ültet,
testedre terít hófehér ruhát.
Majd meglátod mennyei lesz
minden, lépj bátran kedvesem
sose félj, itt vagyok veled.
Fésülöm selymes hajad, virágot
tűzök közé... forogj, táncolj!
Ez az éj a miénk, messzi még az
ébredés.
A függöny felgördül, s te meghajolsz
csillogó szemedből gyöngyöt könnyezel,
nézel engem fentről, hívsz a fénybe,
de én nem megyek...fáradt vagyok.
Lábamon ólomsúlyok, visszahúznak,
nem nézek rád, de már érzem
e világ bűzét, az eső hideg cseppjei
nyitják szemem, de még átkarollak,
melegítelek.
Még álmodj, álmodj tovább, kérlek!
Ez az éj a miénk, ne fájjon az
ébredés.
Magyarországi szegénység DÍJNYERTES
FOTÓ ALAPJÁN:
Bárdos Tamás: Szentivánéji álmok
