Keveset és nyugtalanul aludtak éjszaka, minden neszre felfigyeltek. Sára azon töprengett, hogy ő miért nem érezte meg Karola jelenlétét, aztán azon, hogy miért nem kommunikált vele is Karola, miért csak Zsuzskával?
Az éjszaka elhozta a választ. Mikor kimerülten álomba zuhant, neki is megjelent a meghalt asszony szelleme.
Egy fényt látott maga körül, és már tudta, hogy Karola ott van vele. Nem szóltak egymáshoz, mégis tökéletesen értették egymást. Karola szomorú volt, nagyon aggódott Benjáminért. Azt mondta, hogy olyan most a férje, mint egy kötéltáncos, aki két felhőkarcoló között kifeszített drótkötélen egyensúlyoz és nincs alatta védőháló. Veszélyben van az élete, bármelyik percben a mélybe zuhanhat. A lelke már félig halott. Elgyötört és elhagyta a hite. Nagyon sajnálja, hogy Sára nem érez még egy kis vonzalmat se iránta, pedig úgy látta mindig, hogy képes lesz megmenteni és szeretni a családját.
– Nem kérheted tőlem, hogy megkedveljem, csak mert te így akarod!
– Benjámin különleges férfi, majd meglátod Sára, megérdemli a szeretetet, neked kell megadni, amit már én nem tudok. És én tudom, hogy egyedül csak te tudod megmenteni... azzal, hogy megszereted őt.
– Én? Én adjam meg helyetted a szeretetet is?
– Meg fogod szeretni, bármennyire harcolsz ellene. Csak vigyázz, az ő lelke ezerszer sérülékenyebb, mint a tiéd.
Sára hisztérikusan felnevetett.
– Milyen jó, hogy elmondtad, hogy felhívtad a figyelmem a lelkére! Ahhoz képest olyan durva tud lenni, mint egy lópokróc.
– Az csak álarc semmi más! – súgta a fénylény és becsúszott a magas ruhásszekrény mögé.
– Várj még! Miért mondtad, hogy sok rossz dolog fog történni velünk? – kiáltott utána idegesen.
De hiába figyelt feszülten arrafelé, amerre eltűnni látta Karolát, választ már nem kapott a kérdésére.
