Kátya hamar eltűnt a gyerekekkel, Sára csak a távolodó alakjukat látta, ahogy sétáltak a mező felé. Észrevette, hogy Róza nem igazán találja fel magát a férficsapatban, jóval távolabb téblábolt, nézelődött.
– Gyere velem Róza, megmutatom, hol alusztok, mégis úgy döntöttem, nem kell sátorban aludnotok. Megoldottuk az épületben. Nézd csak! – mutatott körbe mikor beértek a házba – Kaptam kölcsön frankó matracokat. Nem kell mindjárt visszaadnom. Nem a Hilton, de mégsem a kinti hűvös éjszaka. Igaz? Mit szólsz hozzá?
– Áldom az eszét, aki segített! – örült meg Róza –Én hol alszom?
– Zoli segített, ő hozta ide az öregek napközijéből. Te velem alszol, meg a két kicsivel. Ha megfelel.
– Persze, hogy meg. Köszönöm, hogy kiemelt helyem lesz.
Róza gondterhelten a távolba révedt. – Ez a Zoli... – húzta fel a vállát idegesen.
– Mi van vele?
– Mégse annyira... de mégis... szóval, kicsit ez is elszállt magától, de min csodálkozom, minden pasi királynak képzeli magát.
– Ő nem olyan, mondtam már. Nem ismered.
– Dehogynem, beszéltem már vele.
– És? Csak ennyi?
– Ha nem beszél, jó fejnek néz ki. De ha megszólal, egy okoskodó Paprika Jancsi. Dicsérj meg, nem azt mondtam, hogy falusi tahó.
– Ismerd meg, és később mondj véleményt róla, ne az első benyomásra. Mi a fenét mondott, hogy így kiakadtál?
– Semmit... dicsérte a körmeimet.
– Nem kellett volna erre a melóra új körmöket felrakatni, tönkre mennek – nézte ő is Róza körmeit. – Egy vagyont költöttél rájuk.
– Ő is erre utalgatott. A francba, engem meg se nézett a tahó, csak a berakásokat nézegette a körmeimen! – bosszankodott tovább Róza.
– Mégis csak tahó? Figyelj, én most kimegyek a gazdaságba, meg kell etetni az állatokat, itt időbeosztás van, már gondolom János is megjött a faluból. Próbáld magad jól érezni, itthon vagy nálam. Te vagy a legjobb barátnőm, ne csinálj problémát semmiből. Oké? – szeretettel magához ölelte Rózát.
– Nem értelek, hogy süllyedtél ilyen mélyre, istállóban dolgozol? – húzta el a száját Róza – Nehéz meló, meg szerintem nem neked való, diplomád van!
– Igazad van, de élvezem az egészet, tanulom a vidéki gazdálkodást. Azt meg nem lehet fotelban ülve megtanulni. Idővel mindent átszervezek, ne idegeskedj.
Sára kifelé menet alig tudta megállni, hogy ne nevessen hangosan.
– Műkörmök, hoztad a formádat, nem ér neked a figyelmeztetés semmit! – gondolta kajánul. De úgy nézett ki, bejött a megérzése, tetszik Rózának a falugazdász.
Elhaladt az udvaron beszélgetők mellett, oda szólt, hogy egy óra múlva vacsora.
Zoli utána lépett, ment segíteni. Flóri is szaladt vissza a többi gyerektől, sose hagyta ki a két lovat, azt már csak ő gondozta reggel és este. Mikor kifulladva hozzájuk ért, Zoli nyújtotta a kezét a gyerek felé kézfogásra. Flóri ezektől lett a legboldogabb, hisz János és Zoli sose hagyta ki az erős férfikézfogást, ha találkozott velük. Ilyenkor egyenrangúnak érezte magát, a felnőtt férfiak befogadták a társaságukba.
Zoli villát vett a kezébe, csendben sietősen folyt a munka. Nem vették észre, hogy Róza megjelent és figyeli őket. Nem találta fel magát sem a házban, sem az udvaron, ezért Sára után ment az istállóig.
– A tarkához nemsoká híni kell az inszeminátort – szólt oda János Zolinak.
– Látszik rajta? – nézett a tehén felé Zoli.
– Hajaj, nyugtalan tegnap óta!
Sára is felegyenesedett a munkából – Én is észrevettem, minden baja volt, még rúgott is.
Róza hallgatta egy darabig, kíváncsi lett, ugyan mi baja a tehénnek? Meg is kérdezte vesztére.
– Mi baja van szegénynek, beteg lett?
Zoli felegyenesedett, ránézett Rózára mintha most látná először.
– Nagyon beteg lett – mondta végül komoly ábrázattal a választ a lánynak.
– Sajnálom – felelte részvéttel Róza.
– Hát nem kéne annyira. Nincs azért olyan nagy baja, ha jól belegondolunk – nevetett Rózára János –, csak epekedik a bika után. Ne szédítsd Zoli ezt a helyre kislányt!
– Én egyáltalán nem szédítem, hát nem elég nagy baj az bátyám, ha egy nő csak epekedik, bika meg egy sincs a láthatáron? – tört ki a nevetés a férfiból.
– Zoli, nem kellett volna! – szólt a férfira mérgesen Sára – Rosszul esett Rózának, hogy hülyét csináltatok belőle! Városi lány. Én is az voltam... kicsit az vagyok még most is. Mit vársz tőle?
Zoli az ajtó felé nézett, ahol Rózának akkorra csak a hűlt helye maradt.
– Megsértődött?
– Nem tudom. Kérdezd meg tőle! – felelt durcásan Sára.




























